Zenél a vászon

Pontosan ez az, amiért annyian utálják a musical műfaját: Az operaház fantomja. És persze az is tény, hogy sokan meg éppen ezt szeretik. Webber és Schönberg (utóbbi a Nyomorultak szerzője) azonban valójában nem az igazi, eredeti musical művelői. Külön kategóriát hoztak létre, melynek sokkal több köze van a közép-európai operetthez, mint ahhoz, amit ténylegesen musicalnek hívhatunk - utóbbi ugyanis ízig-vérig amerikai műfaj. Mi most megkíséreljük a frissen bemutatott Az operaház fantomját elhelyezni a filmmusical történetében. Csak a miheztartás végett...

Kabaré (1972)

Ha a felsorolást Judy Garlanddal kezdtük, és kihagytuk egyik férjét, a híres musicalrendező Vincent Minnellit, közös lányuk, Liza Minnelli legalább kapjon fontos helyet! Erre egyébként is joggal tarthat igényt, hiszen a Kabaré az egyik legtöbb Oscarral jutalmazott filmmusical - 8 díjat söpört be a 10 jelölésből. Eredetileg a londoni West Enden mutatták be, és - hihetetlen, de igaz! - Judi Dench alakította a bolondos Sally Bowlest benne. Aztán átkerült a New York-i Broadwayre, ahol 1165 előadást ért meg - ezután készült film belőle.

A rendezést először Billy Wildernek, majd Gene Kellynek ajánlották fel, de mindketten visszaléptek tőle. Így kapta a feladatot a kor egyik legnagyobb és legeredetibb koreográfusa, Bob Fosse. Ő a Broadway-előadásból kizárólag Liza Minnellit és a konferansziét alakító Joel Greyt tartotta meg, a többi szereplőt lecserélte, a cselekményt leegyszerűsítette, ismert számokat (pl. a Mein Herr-t) kivett belőle. A Kabaré így a filmmusical történetének egyik legmélyebb, legintellektuálisabb darabja lett, mely nélkülözi a műfaj addig megszokott szentimentalizmusát, infantilizmusát, giccsességét.

* * *

Hair (1979)

Ha a film már csak retró-érzésből jött is létre 1979-ben, az eredeti musical még a kor legnagyobb aktuális problémájára, a vietnami háborúra reagált, amikor 1967-ben bemutatták. Az eredeti verziónak azonban nem sok köze volt ahhoz, amit ma ismerünk. A nagy átalakításra akkor került sor, amikor egy kis Broadway-bárból átkerült egy jelentős színházba, nagy sikerre tartva számot. A hozzá fűzött reményeket aztán be is váltotta, és az egyik legtöbbet játszott előadás lett.

Filmre azonban csak a '70-es évek végén vitték, amikor már messze letűnt a hippi-korszak. A rendezésre először George Lucast kérték fel, aki visszalépett az Amerikai Graffiti című, éppen előkészületben lévő munkája miatt. Így landolt a felkérés Milos Formannál. Bár ez nekünk, magyaroknak szinte hihetetlen, de a Hair című film valójában csöppet sem aratott sikert, éppen csak, hogy visszahozta az árát, és a kritikusok sem ájultak el tőle. Viszont az iMDb filmes adatbázis külön kiemeli, hogy Magyarországon a bemutatás évében (1980-ban) a legnagyobb bevételt hozó mozifilm lett!

* * *

Grease (1978)

A '70-es évek végének másik nagy retró-slágere, mely az '50-es évek amerikai fiataljai közé, a rock'n roll-korszakba repít vissza minket. A színpadi verzió ezúttal is nagy karriert futott be: a kezdeti off-Broadway-előadásból három lépcsőben (egyre nagyobb színpadokra kerülve) nőtte ki magát az egyik legsikeresebb produkcióvá. 1972-től egészen 1980-ig volt repertoáron, és a főszerepet, Danny Zuko figuráját közben olyan nagy nevek alakították, mint Treat Williams (a Hair lázadó Bergerje), Richard Gere és persze John Travolta.

A filmváltozat női főszerepét alakító Olivia Newton-John egy turné-társulatban találkozott először a darabbal, de akkor még csak az egyik mellékszerepet játszotta. Köztudott, hogy a film forgatása idején már jócskán meghaladta a kamaszkort (30 éves volt), és ez több szereplőre is igaz. Ennek oka, hogy a Grease alapvetően paródia. Szövegében, humorában számtalan utalás található az '50-es évek álszent erkölcseire, infantilis szemléletére. Valójában ez a musical sem a szentimentális közönségigény kielégítésére készült.

Körülbelül itt, a '70-es évek végén, '80-as évek elején ért véget a filmmusical hőskora. A különösen nagy költségvetésű műfaj már nem hozott kellően nagy bevételt, és a világ is egyre keményebbé, cinikusabbá vált ahhoz, hogy befogadja a gyakran mesei elemekből építkező, gyermeklelkű műfajt. A színházakban azonban továbbra is nagy sikerrel futott - igaz, a West Enden és a Broadwayn már főként a turisták tartották el. Ebben a korszakban ért sikerei csúcsára Andrew Lloyd Webber.