Alexandrosz, a felfedező

A Nagy Sándor, a hódító című film lenyűgöző időutazásra repít bennünket. A szokatlanul hiteles, mégis igen látványos alkotás életközelségbe hozza a legendás történeti alakot, aki egész népeket terelt a civilizáció új ösvényére. Megérezhetjük, mi hajtotta megszállottként Kelet felé, és azt is láthatjuk, hogy a minden néppel és emberrel szemben toleráns, határozott és dinamikus uralkodó hogyan jut el a teljes lelki és testi összeroppanásig.

A Trója nem volt több - de kevesebb sem -, mint az Iliász hollywoodi adaptációja, ami felkeltette az érdeklődést a homéroszi eposz iránt. Az ilyen filmek varázsa abban rejlik, hogy visszaröpítenek a múltba, és úgy érzed, te is ott állsz Trója falai alatt, az Égei-tenger napsütötte partján - és ha egyszer valóban odamész, minden változatlan lesz, csak a hajók, a falak és a görög harcosok hiányoznak. Biztos vagyok benne, hogy aki a Trója hatása alá került, elolvasta - vagy újraolvasta - az Iliászt vagy annak egy emészthetőbb, de hiteles feldolgozását. Ezért érdemes ilyen filmeket is megnézni.

A Nagy Sándor, a hódító egy újabb lenyűgöző időutazás, és látványban nem marad el a Trójá-tól - most azonban nehéz helyzetben lesznek a kritikusok, ha a történelmi hűséget firtatják. Az első és legfontosabb benyomásom ugyanis az volt, hogy tulajdonképpen egy jól dramatizált "dokumentumfilmet" láthattunk a történelem egyik legnagyobb alakjáról, céljairól és rövid élete során véghezvitt tetteiről. Néhány, a lényegi mondanivalót nem befolyásoló mozzanattól eltekintve kevés ellentmondás található azokkal a dolgokkal kapcsolatban, amelyeket például az ókori Plutarkhosz vagy Curtius Rufus műveiből ismerünk. Aki szereti a történelmet, szeretni fogja ezt a filmet (is). Persze a dokumentumfilm kifejezést nem szabad szó szerint értenünk, hiszen nem tudhatjuk pontosan, milyen párbeszédek zajlottak az egykori történelmi alakok között - ismerünk viszont ókori leírásokat a korszak történelméről, népeiről, szokásairól, amelyek alapján Oliver Stone és csapata megpróbált egy valóban hiteles képet összerakni.

A készítők külön dicséretet érdemelnek azért, hogy első látásra ijesztő meggondolatlansággal szórtak ki igazán látványos epizódokat a történetből, és ehelyett megpróbáltak Nagy Sándor jellemábrázolására és valódi céljainak bemutatásra összpontosítani. Így nem került be például az Akhilleusz sírja előtti áldozati szertartás bemutatása, holott a filmből is egyértelmű, hogy Nagy Sándor legnagyobb példaképeként tisztelte a legendás akháj harcost. Kimaradt a perzsák elleni első két csata (a Granikos folyónál és Issosnál), a harmadik, legnagyobb ütközetet Gaugamelánál azonban olyan pontosan rekonstruálták (legalábbis azok alapján, amit az első sokkhatás után fel lehetett fogni az egészből), hogy valószínűleg történelemórákon fogják vetíteni a tanárok. A szárnyaló sas nézőpontjából látható seregek ugyanis pontosan úgy állnak fel és úgy mozognak, ahogyan azt az iskolákban tanítják.

Kimaradt a gordiuszi csomó átvágásának legendája és a Szíva oázisába tett misztikus látogatás is, ahol a papok kinyilvánították Alexandrosz isteni származását. Talán ugyancsak a történeti hűség érdekében kerülték el a perzsa birodalom legnagyobb városai elfoglalásának bemutatását, ezáltal a romjaiban még ma is gyönyörű Perszepolisz felégetésének kritikus kérdését. Sokak szerint nem valószínű ugyanis, hogy a keleti kultúrákat mélyen tisztelő Alexandrosz éppen a perzsa fővárosban vitt végbe ilyen vandál tettet - inkább a szó szoros értelmében is megrészegült katonái okozhatták a tüzet.