Vágólapra másolva!
Hollywood kontra európai és ázsiai filmművészet - ez jelképezte eddig a filmkészítés két pólusát, melynek egyik végén az iparszerű termelés zajlott, másik végén pedig kísérletezés és önkifejezés. A két irányzat közül végül Hollywood tűnt életképesebbnek, és ez nemcsak azt a hatást váltotta ki, hogy az európai film kénytelen volt alkalmazkodni a fogyasztói igényekhez, hanem azt is, hogy Hollywood egyre vérmesebben vállalja a saját magával folytatott küzdelmet.
Vágólapra másolva!

A stúdió természetesen ezután is mindent megtesz a sikerért: óriási összegeket szán a promócióra. A marketingköltségek általában 40-60 millió dollárra rúgnak, és szintén milliókba kerül a kópiák legyártása (melyből több tízezer készül). Hogy a marketingkampány jól sikerült-e, az a premiert követő hétvégén máris kiderül.

Forrás: Intercom

A díszbemutatókat általában szerdánként tartják, csütörtöktől pedig mozikba kerül az alkotás. A péntektől vasárnap estig tartó időszakban az embereknek sok szabaidejük van, és ha kellően átitatta az agyukat a reklám, akkor azonnal jegyet váltanak a friss alkotásra. Ez azt jelenti, hogy az első hétvége óriási súllyal esik a latba. Sok film ilyenkor keresi meg a bevétele 30%-át, és ádáz küzdelmet folytat vetélytársaival. A verseny részeredménye (tehát a hétvége nézettségi adatai) lassan minden lap hétfői számában megjelennek.

Az első hétvégével azonban természetesen még nincs vége a forgalmazásnak, a nagy stúdiófilmeknek hetekig kell tartaniuk magukat az élvonalban, azaz a jegyeladási toplista első 10 helyén. Ebben már nagy szerepe van a kritikának (melynek Amerikában komoly tekintélye van) és a szájhagyománynak, vagyis a közönség reakciójának.

Természetesen minden biztosíték ellenére is érheti meglepetés a stúdiót, és a valódi közönség reagálhat egészen másképp, mint kicsinyített mása a tesztvetítéseken. A vállalat ezért a valós közönség körében is kutatást végez arról, mi tetszett és mi nem az alkotásban, hogy később ezt az információt is felhasználhassa a következő produkció létrehozásában.

Forrás: Intercom

Három-négy hónapon belül a filmet leveszik a mozik műsoráról, és átkerül előbb video- és DVD-forgalmazásba, majd a televízióba. Bizonyos típusú szuperprodukciók (főként a mítoszok) esetében további bevételeket jelenthet az árukapcsolás, vagyis számítógépes játékok, játékfigurák, ruházati cikkek stb. terjesztése.

A stúdió óriásibébije tehát önálló életre kel, és lassan minden piaci területet bejár. Ha jól teljesít, akkor klónozzák, vagyis a konkurens stúdiók előállnak egy megszólalásig hasonló alkotással, az eredetit gyártó vállalat pedig nekivág a folytatásnak. Így eshet meg, hogy ugyanarra a filmre tízszer, százszor váltunk jegyet a mozikban.

Hogy végül is a folyamatnak ki az áldozata (az agymosáson átesett néző, aki a sokszorosan lerágott csontot csócsálja, vagy a stúdió, amely a saját pénzét hajszolja), nem egyértelmű. Az mindenesetre tény, hogy az eredetiséget Hollywood feláldozza a biztos siker oltárán, és a film mint alkotói műfaj fejlesztését másoknak engedi át.

Gyárfás Dóra