Vágólapra másolva!
Hollywood kontra európai és ázsiai filmművészet - ez jelképezte eddig a filmkészítés két pólusát, melynek egyik végén az iparszerű termelés zajlott, másik végén pedig kísérletezés és önkifejezés. A két irányzat közül végül Hollywood tűnt életképesebbnek, és ez nemcsak azt a hatást váltotta ki, hogy az európai film kénytelen volt alkalmazkodni a fogyasztói igényekhez, hanem azt is, hogy Hollywood egyre vérmesebben vállalja a saját magával folytatott küzdelmet.
Vágólapra másolva!

Miután a stúdió kiválasztotta a rendezőt, megkezdődhet az előkészítés, majd a forgatás. Bár a stáb összeállításába joga van beleszólni a rendezőnek, ha a stúdió elégedetlen egy munkatárssal, önhatalmúlag megválhat tőle. Nemritkán előfordul, hogy a felvételek közben cserélnek le munkatársakat, és erről a rendezőt is csak később értesítik. De arra is volt már precedens, hogy a rendezőt lepte meg egy limuzin a forgatás közben és szólították fel a benne érkező producerek az azonnali távozásra.

Ez azonban már a végső lehetőség. Hogy ennek ne kelljen bekövetkeznie, a stúdió alkalmazottai végig jelen vannak a film magvalósításánál, és a naponta többször emlékeztetik a rendezőt szempontjaikra. Egyik legjellemzőbb tulajdonságuk például az előrelátás, melynek fényében csak úgy engedik rögzíteni a jeleneteket, hogy azok később a film bármely pontjára beilleszthetők legyenek, mert a vágás során kiderülhet, hogy a forgatókönyv dramaturgiája téves. Ezzel a módszerrel sérül ugyan a szerkezetük, mert mindegyik önálló egységként funkcionál és nem egymásra épül, a producerek szemében azonban így jóval kisebb kockázatot hordoznak.

A vágás hasonló "csapatmunkában" zajlik, vagyis a stúdióalkalmazottak állandó felügyelete mellett. Természetesen ilyenkor is az ő szavuk dönt, és ez gyakran újravágást vagy pótforgatást jelent. A film végleges változatáig több vetítést tartanak számukra, melyeken egy egész mozitermet töltenek meg, és mindnyájan beleszólási joggal rendelkeznek.

Hozzáértésük hamar beigazolódik, hiszen a kész filmet azonnal tesztközönség elé viszik. A piaci arányokat leképező válogatott nézősereg egy kérdőívet tölt ki a vetítés után, melyben 1-5-ig osztályozza a művet és egyes elemeit. Ha például a döntő többség úgy ítéli, hogy egy szereplő rosszul oldotta meg a feladatot (vagy egyszerűen csak negatív kisugárzással rendelkezik), akkor lecserélik. Ezen kívül is minden elemet addig variálnak, míg a tesztközönség pozitív reakcióját kivívják.

Forrás: UIP Dunafilm

Ezek után érthető Ang Lee, az egyik legsikeresebb hollywoodi produkció, a Hulk rendezőjének nyilatkozata, mely szerint Hollywoodban a filmkészítéshez nem tehetség, hanem állóképesség szükségeltetik. Mire a produkció eljut a mozikba, a rendező már alig érezheti sajátjának, a nyilvánosság előtt mégis övé a felelősség.