Faragó Sándor

Miért vadászunk?

VII. A vadászetika

Áttekintve a vadászat történetét kiviláglik, hogy a vadászatnak az állat elejtése nem kizárólagos célja. Bár elsődleges célja valóban a birtoklás, a vad megszerzése, ennél mégis fontosabb a hozzá vezető út, maga a vadászati tevékenység. Úgy tűnik, hogy a vadászatnak nem feltétlenül lényege az, hogy sikeres legyen. (A ragadozók vadászata esetében is csak minden 8-10. kísérlet eredményes.) Gróf Széchenyi Zsigmond ezt úgy fogalmazta meg a mai ember nyelvén az Ünnepnapok című művében, hogy "A vadászat vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás."

Ebből következik, hogy az igazi vadászat lényegén mit sem változtatott, hogy eszköztára miként fejlődött. A vadászat lényege nem a kelléktárban rejlik, az legfeljebb szükséges a tevékenység folytatásához. Ellenkezőleg, a vadász a technika tökéletesedésével fokozatosan korlátokat kezdett állítani magának, hogy a fejlődésből fakadó esélyegyenlőtlenséget kiegyenlítse, hogy a vadászat az maradjon, ami, és ne váljék puszta mészárlássá. A mai vadászatba az ész - amelyről, mint láttuk, mindig kölcsönkapcsolatban állt a vadászattal - úgy avatkozik bele, hogy korlátokat állít önmagának, megszabja tevékenységének határait. Vagy idézhetjük Ortega y Gasset spanyol filozófust: "A vadászatban mint sportban ... az ember a legszabadabb módon lemond felsőbbrendű emberi voltáról."

A vadászat kérdéséhez óhatatlanul hozzátartozik az elejtés (durvább megközelítésben az ölés) pillanatának megélése. Megint csak Ortegát idézhetjük: "A jó vadászhoz hozzátartozik a nyugtalan lelkiismeret a halállal kapcsolatban, amit éppen ő hoz a pompás állatra." Tudnunk kell azonban, hogy ez a megközelítés, az élet-halál misztériumának ilyen mélységű megélése viszonylag új keletű. Az élet megtartásának csak történelmünk utóbbi néhány évszázadában van mértékadó módon erkölcsformáló értéke. Korábban a halál évezredekig a mindennapok része (tehetetlenség a betegségekkel, járványokkal, éhínséggel, háborúkkal szemben), inkább súlyos realitás, mint rejtély volt.

A halál rejtélye a vadászetikában viszont megsokszorozódik az állat rejtélye miatt. Bár a tudomány tárháza bőséges, mégis keveset tudunk a vadászott fajok életéről, így igazából titokzatos életük, a miénkénél sokkal kifinomultabb és hatékonyabb szerveik jelentik azt a védőpajzsot, amely mind a mai napig egyenlő ellenfeleké teszik őket velünk. Ma is érvényes a szabadterületi vadászat során a ragadozókkal kapcsolatban említett 1:8-10 zsákmányolási arány. Már csak azért is, mert - mint már említettük - a vadász korlátokat állít önmagának.

A "nyugtalan lelkiismeret" és a vad ősidőktől fogva megélt tisztelete vezetett a közép-európai vadászati kultúrában az elejtett vad formai megtiszteléséhez is.

39. ábra

40. ábra

megállapíthatjuk - ha tetszik, ha nem, akár rokonszenvesnek tartjuk, akár bosszankodunk emiatt -, hogy az a boldogsághoz vezető foglalatosság, melyet az átlagos ember a legtöbbre értékelt, a vadászat volt

41. ábra

etikai korlátokat

Az első elv: a vadon élő állatoknak mint alapvető természeti forrásnak a tisztelete

A jövőben a vadászatot úgy kell értelmezni, mint a vadon élő állatvilág bölcs hasznosítását, mint egy megújuló természeti forrás aratását. A fajok és élőhelyeik védelmével a vad megújuló természeti érték marad. Ugyanakkor egy terület kezeléséért felelős vadgazdának meg kell akadályoznia a vadállomány erős túlnépesedését is, mert az tönkre teheti saját és más fajok környezetét. A vadászoknak fel kell ismerniük a vadon élő állatok gazdasági értékét is: értékelendő és megbecsülendő kincset jelentenek.

A második elv: a vad mint élőlény tisztelete

A vadász köteles kerülni a vadászat során az állat sebzését és bármilyen szenvedését. A vadat gyorsan és humánusan köteles elejteni, alkalmas fegyvert kell használnia, nem lőhet nagy távolságra, fel kell kutatnia az elejtett vagy sebzett állatot, tisztelnie kell az élő és elejtett állatot mint a természet részét, nem tekintheti haszontalan tárgynak vagy egyszerűen a vadászati kikapcsolódás tárgyának. A mesterséges vadtenyésztés célja a szabadon élő vadállomány populációinak javítása kell hogy legyen. A vad tisztelete azt jelenti, hogy a vadász a vadat ne rekordhajhászásból, a trófeanagyság vagy a terítékmennyiség miatt lője. A vad tisztelete miatt az állat ügyességének és a vadász által alkalmazott módszereknek összhangban kell lenniük. Nem használhatunk aránytalan eszközöket a vad felkutatásában és követésében, foglyul ejtésében.

A harmadik elv: a természet más használóinak vagy hasznosítóinak a tisztelete

A vadászok az emberek azon kis csoportját képezik, akiknek fegyverviselési és -használati joguk van. A fegyverhasználatnál különös figyelmet kell fordítanunk a vadászati törvények előírásaira, a fegyverkezelés szabályainak szigorú és biztonságos betartására. Fontos, hogy a természetet élvező más használókkal egyezségre jussanak a terület hasznosításában, főleg bizonyos időszakokban. A vadászoknak viselkedésükkel meg kell mutatniuk, hogy ők a vadon élő állatvilág védői.

A negyedik elv: a természet tisztelete a maga egészében

A vadászat nem okozhat kárt a természet más elemeiben, a vadászoknak el kell kerülniük a környezet szennyezését. A vadgazdálkodási, vadászati tevékenység során csak a tájba, a környezetbe illő eszközöket használhatnak, illetve ilyen berendezéseket építhetnek. A fajok sokszínűségét nem rombolhatják le egyetlen vadfaj érdekében. A vadászat úgy értendő, mint a vadon élő fajok gondos és felelősségteljes kezelésének módja. A jövőben a vadászat szerepe világosan meghatározandó, s szabályait az egész társadalomnak el kell fogadnia. A vadászok e szabályokat úgy alkalmazzák, hogy szem előtt tartják a természet és a környezet védelmét. Így a 21. század vadásza a tudás embere lesz, aki fel van vértezve intelligens nemeslelkűséggel is.

Békés Sándor ennél is tovább megy, s a vadászetika mai alapelveit az alábbiakban adja meg:
1. a természetért érzett felelősség elve;
2. a hozzáértés és szaktudás elve;
3. az állatok méltóságának elve;
4. az önmérséklet elve;
5. az esélyadás elve;
6. a biztonság elve;
7. az együttműködés elve;
8. a hagyományőrzés elve.

A vadászat az ember és a természet sokrétű és bonyolult kapcsolatrendszerének legautentikusabb megnyilvánulási formája, de egyszersmind az egyik legkülönlegesebb, legnagyobb felelősséggel járó tevékenység, amely nem csupán a természetben, de magában a vadászó emberben is folyamatos változásokat indukál. Akkor tölti be hivatását, ha jobbá tesz. A vadászatot a kultúra és az erkölcs emelte fel az egyszerű zsákmányolás szintjéről a nemes szenvedélyek és a vadállomány felelős kezelésének társadalmilag is igényelt és elismert szintjére, és a jövőben is csak a kultúra és az erkölcs tarthatja fenn.