Faragó Sándor

Miért vadászunk?

VI. A vadászati kultúra

A modern ember kialakulását és fennmaradását az anyagi kultúra fejlődése és annak az értelemre való folytonos visszahatása tette lehetővé. Mindezzel egy időben a szellemi kultúra csírái is kibontakoznak. Az ember kezdte megérteni, leképezni magának a világot, annak történéseit, s ezt nem tehette más módon, mint ahogy azt ő megélte: cselekedetein keresztül. A világot eleinte számára elsősorban a létét biztosító vad és annak vadászata jelentette. Hitvilága e köré csoportosult, a világban elsősorban azt látta meg. Nem véletlen tehát, hogy az első ábrázolások kizárólag a vadról és a vadászatról szóltak, gondoljunk csak Les Combarelles, Les Eyzies, Lascaux, Rouffignac vagy Altamira barlangjainak festményeire.

30. ábra

31. ábra

32. ábra

33. ábra

Olyan nagy gondolkodók értekeztek a vadászatról, mint Szókratész, Platón, s Xenophón nevéhez köthető az első vadászkönyv írása. A föníciai ugyan elsősorban hajós nép volt, mégis tisztelték Tanitot a vadászat istennőjét, aki a hellén Artemisznek feleltethető meg; s a muflon széttelepítésében is lehetett szerepük. A Római Birodalomban a legkiválóbb elmék - mint Cato, Varro, Plinius, Horatius, Ovidius Naso - írásaiban olvashatunk a vadászatról. Oppianosz jegyzi azt a Caracallának ajánlott tankölteményt - a Künégétikát - amelynek eredeti szerzője a már említett görög Xenophón volt. A rómaiak Dianát tisztelték a vadászat istennőjeként, aki kezdetben a nők és az anyák segítője volt, s a görög hatás érvényesülésekor fedezték fel benne Artemiszt, a termékenység istennőjét, így vált egyszersmind a vadászok oltalmazójává is.

Mindemellett a természeti népeknél s az alkalmasint a napjainkig túlélő vadásztörzseknél a legkülönbözőbb állatfajoktól való származtatás mondái, a totemábrázolások, a sámánoknak vad "képében", maszkjában való megjelenése valószínűleg az őskori viszonyoknak egyfajta túlélését jelenthetik.

34. ábra

35. ábra

36. ábra

Ezzel a fejlődéssel párhuzamosan a magyarság történetét is befolyásolta a természetközeliség, a vadászat dominanciája, igaz elsősorban az őshazában, illetve azokon a területeken, ahol tartósan megtelepedett. Eredetmondáink az elveszett ősvallás elemeit és a keresztény krónikaírók ismereteit és szándékait egyaránt tükrözik. Így lehet az, hogy Anonymus Noé fiától, Jafettől származtatja Gógot és Magógot, s az utóbbitól eredezteti Attilát, Álmost és az egész magyar nemzetet. Kézai Simon szerint Jáfet fia volt Ménrót (Nimród), s az Ő, valamint Enéch (Emese) gyermekei voltak Hunor és Magor, a hunok és magyarok ősei, akik nagy vadászok voltak. A csodaszarvas legendájában ők ketten szarvasünőt űzve jutnak el a Meotisz mocsaraiba, ahol Dul király lányait elrabolva megalapítják a hun és magyar nemzetet.

37. ábra

A sztyeppei népeknél azonban a ragadozó madarak tisztelete is megjelenik, így válik a szarvasnak társ-totemállatává egy "héja-forma madár", ahogy Anonymus írta, vagyis a turul. Emese álmának mondája Álmos születését beszéli el. Emese (Enéh = ünő) álmában héja-forma madár jelent meg, amely rászállott és teherbe ejtette. Mivel a gyermek születését álom jövendölte meg, neve Álmos lett. Emese méhéből sebes patak fakadt, mely nem a saját földjén növekedett meg. Ágyékából dicső királyok származtak. A turul mutatta meg a monda szerint eleinknek a Kárpát-medencébe vezető utat is, s terjesztette le rájuk védő szárnyait.

A vadászat gyakorlatát a fent elmondottak alapján egyfajta kettősség határozta meg. Az egyik a katonáskodással való együttélésből származó külsőségek átvétele, úgymint az egyenruha használata, a terepi életet kényelmessé tevő eszközrendszer alkalmazása, a társas vadászatok katonai hadműveletszerű levezénylésének egykori módja (pl. kürtök használata). Érdekes, hogy a haditechnika fejlődésével a harcászatból mindez kiveszett, így a vadászat jelenlegi szokásrendszere részben annak a kornak a megidézése is.

38. ábra

Ezzel hozható összefüggésbe kezdetben a szépirodalom, majd a szakirodalom megjelenése. Mindkettő művelése igényelte a latin mellett a nemzeti nyelvek általános fejlesztésén túl a szaknyelv kialakítását is. Magyarországon ehhez a német nyelv felváltásának igénye is társult, hisz a Magyar Tudományos Akadémia eredeti célkitűzése is mindenekelőtt ez volt. Talán nem véletlen, hogy az első magyar nyelvű szakszószedet-gyűjteményt Pák Dienes Vadászattudomány című, Budán kiadott munkájának (1829) hetedik fejezete tartalmazza Magyar vadász-szavak és kifejezések címmel. Pákról tudni kell, hogy annak a gróf Károlyi Györgynek a pártfogását élvezte - könyvét is neki ajánlotta -, aki negyedmagával (gróf Széchenyi Istvánnal, báró Vay Ábrahámmal, gróf Andrássy Gyulával) a Magyar Tudós Társaság alapító tagja volt. A könyv megjelenésétől a magyar vadászati nyelv gyors fejlődésnek indult, s a szak 180 év alatt nagykönyvtárnyi alkotást produkált, számtalan szakfolyóiratot indított és működtetett, elmélyítve, formálva, a kor szellemiségéhez igazítva a magyar vadászati kultúrát, valamint a vadgazdálkodás-vadászat tudományát. Álljon itt a legismertebb - irodalmi díjakkal vagy MTA tagsággal is kitüntetett - szerzők névsora: Bársony István, Bíró Lajos, Chernel István, Csathó Kálmán, Fekete István, Festetics Pál, Gyalui Farkas, Herman Ottó, József Ágost főherceg, Kittenberger Kálmán, Láng Rezső - Sólyom, Maderspach Viktor, Mika Károly, Molnár Gábor, Rózsahegyi Kálmán, Széchenyi Zsigmond, Teleki Sámuel, Vajda János, Vajda Péter, Xantus János.

Napjainkban a vadászati kultúra ápolása új reneszánszát éli, fő letéteményese a Vadászati Kulturális Egyesület.