Négy embert lőtt agyon egy férfi a tunéziai zsinagóga előtt, egyikük egy rendőr volt
A Nemzeti Gárda tagja, először megölte egy kollégáját a kikötőben, majd válogatás nélkül lövöldözni kezdett az imaház előtt.
A Nemzeti Gárda tagja, először megölte egy kollégáját a kikötőben, majd válogatás nélkül lövöldözni kezdett az imaház előtt.
Az 1980-ban végrehajtott merényletben négy ember vesztette életét.
A 21 éves merénylő péntek este nyitott tüzet egy zsinagóga előtt, a terrortámadásban hét ember meghalt.
A hatóságok szerint Németországban naponta átlagosan öt zsidóellenes bűncselekményt követnek el.
Malik Faisal Akramot a hatóságok lelőtték.
Azt követelte, engedjenek ki a börtönből egy pakisztáni nőt.
Ez a második, ugyanabból az időszakból származó zsinagóga ezen a településen, amely Josephus Flavius főhadiszállása volt a rómaiak elleni lázadás idején.
Ezentúl a Hősök temploma is látogatható lesz.
Két mentőhelikopter, 25 sürgősségi mentő és 65 mentőautó érkezett a helyszínre.
A XII. kerületi, Alma utcai imaház 450 millió forintos állami támogatásból épült.