A baloldal tönkretenné a falvakat
Gyopáros Alpár részletesen felsorolta, hogy a kormány milyen programokkal segítette a kistelepülésket.
Gyopáros Alpár részletesen felsorolta, hogy a kormány milyen programokkal segítette a kistelepülésket.
Gyopáros Alpár szerint : a falusi embereknek fontos, hogy rendezett településkép várja az oda érkezőket.
A baloldali kormányokkal szemben a jelenlegi kabinet hisz a falvak erejében - mondta a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos.
A közösségi tér tulajdonosa a fejlesztéshez több mint 60 millió forintot nyertek el a Magyar falu program pályázatán. Az átadási ünnepségen részt vett Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is.
A programot addig kívánjuk folytatni, amíg minden falusi intézményt, utcát, járdát fel nem újítunk - mondta a kormánybiztos.
Gyopáros Alpár és Szentkirályi Alexandra Buzsákon beszéltek arról, hogy a vidék az ország aranytartaléka.
Január 3-ától érhetők el a Magyar Falu Program legújabb pályázati kiírásai, felgyorsul az elbírálás.
A rendelkezésre álló forrásokat a pályázati igények alapján akár több tízmilliárd forinttal kiegészítheti év közben a kormányzat.
Átadták Adonyban a program keretében felújított szolgálati lakásokat.
Mutatjuk a támogatási kérelmek beadásával kapcsolatos tudnivalókat.