rendőrség 2023. 04. 22.
Késsel fenyegette, aztán ledugta két ujját a barátnője torkán, miután kiderült a férfi hűtlensége
A férfinak nem ez volt az első erőszakos bűncselekménye.
A férfinak nem ez volt az első erőszakos bűncselekménye.
Még a fürdőruháját is megpróbálta letépni.
A nő válni akart miután megtudta, hogy több nővel is csalja a férje.
A férje hívta a segélyhívót, de már nem sikerült megmenteni a kicsik életét.
A rácsok mögül is felhívta a nőt, és halálosan megfenyegette.
Amikor a gyerekek kifutottak, egy nagy konyhakéssel ment utánuk.
Az asszony életveszélyesen megsérült, a támadót is kórházba vitték.
Késsel támadt rá és fojtogatni kezdte a munkahelyén.
A részeg támadó azt mondta, csak távol akarta magától tartani a nőt.
Két kézzel megragadta a nyakát, és addig szorította, amíg meg nem halt.