Helyi élelmiszerek: nem a szállítási távolság a lényeg!
A lokális piacok termékei nem csak egészségesebbek, de ezekkel a kistermelőket is támogatjuk a multik helyett.
A lokális piacok termékei nem csak egészségesebbek, de ezekkel a kistermelőket is támogatjuk a multik helyett.
A kutatók nemrég szabadalmi kérelmet nyújtott be első lépésként a termék forgalomba hozatalára.
Az emberiség fogyasztása idén augusztus 2-án léte át azt a szintet, amit a Föld egy év alatt képes újratermelni, illetve elnyelni.
A csapatnak még a bőrt erősebbé kell tennie és kontrollálni kell a chlamydospórák növekedését, különben sétálunk az esőben és egyszer csak el kezd nőni rajtunk a kabát.
Szeptember 24-ig jelentkezhetnek a jövő tehetségei.
Az emberek közimerten szuper ragadozók, a tudósok ezt most, első ízben számszerűsítették.
A digitális elektronikai eszközök, a hatékony fényforrások (LED), valamint az érzékelők széles skálája félvezető eszközökre épül.
Az erdők betegségmegelőző és terápiás jelentőségét nem lehet túlbecsülni.
Számolnunk kell azzal a lehetőséggel, hogy az egyéb antropogén hatások, mint például az élőhely fragmentáció, fokozhatja az emelkedő hőmérséklet hatását.
A szakértők szerint, bár a bioszén ipar még gyerekcipőben jár, a technológia egy új lehetőséget kínál a Föld légköréből való széneltávolításra.