Az ÖK kutatói elkészítették Magyarország tájtípusainak osztályozását a lehetséges növényzet alapján
Az emberi tevékenység hatására szinte az összes őshonos erdő eltűnt az alföldi területekről.
Az emberi tevékenység hatására szinte az összes őshonos erdő eltűnt az alföldi területekről.
Sajnos továbbra is komoly méreteket ölt a két fő veszélyforrás: a kék vércsék vadászata és a fakivágás, erre kell összpontosítani a jövőbeni erőfeszítéseket.
A gyepesített területeken nőt a mezei madarak fajszáma, egyedszáma, diverzitása.
A vízfolyás új menetvonala lelassítja a vízáramlást természetes árteret hozva létre.
A projekt célja a kedvező természet állapotok helyreállítása volt.
A tavaszi pajzsosrákkal márciusban és áprilisban találkozhatunk vele, májusra már el is tűnnek.
A békászó sasok hosszú távú vonuló madaraink, akik március eleje óta úton vannak dél-afrikai telelőhelyükről, hogy április folyamán hazaérve elfoglalhassák fészküket.
A felhívásink nyomán a területre kiérkező, közel 100 fő önkéntes, erejét nem kímélve állt bele a kiosztott feladatokba.
A fakitermelés és a futótüzek okozták a legtöbb veszteséget, ezt követte a mezőgazdaság.
A Gólyales mellett hamarosan elérhető lesz a tavaszi időszakban megfigyelhető állatokra kialakított adatgyűjtés, a Tavaszi természetles, továbbá a fecskéket is leltárba vevő felület, a Fecskeles.