Donald Trump részt vesz a nemzetközi videós donorkonferencián
Az Egyesült Államok 15 millió dollár értékű segélyt küld a libanoni fővárosba.
Az Egyesült Államok 15 millió dollár értékű segélyt küld a libanoni fővárosba.
Köztük van a vámhatóság vezetője és a kikötő igazgatója is.
Több, mint százan vannak válságos állapotban.
Többek között kötszereket, gyógyszereket, lélegeztetőgépet, orvosdiagnosztikai berendezéseket visznek magukkal.
A tüntetők a kormány lemondását követelik.
Köztük vannak azok is, akik a raktár karbantartásáért feleltek.
A hajó azóta elsüllyedt, de a rakomány több mint hat évig a kikötőben volt.
A miniszterelnök a kikötői vezetőkre hárította a felelősséget, de sokaknak feltűnt, milyen hamar meg tudta mondani,
Jól látszik, hogy milyen óriási a pusztítás.
Gépfegyveres kísérettel sétált az utcán. A forradalmat követelő bejrútiaknak fogadkozott, hogy a francia segítség nem