Kihallgatták a hajó orosz bérlőjét, amely az ammónium-nitrátot vitte Bejrútba

Bejrút, 2020. augusztus 6. Megrongálódott próbababák egy irodaházban Bejrútban 2020. augusztus 6-án, két nappal a kikötői negyedben történt hatalmas erejű, kettős robbanás után. A detonációk következtében a legutóbbi információk szerint legkevesebb 135 ember életét vesztette, több mint ötezren megsebesültek, 200-250 ezer közé tehető azoknak a száma, akik elveszítették otthonukat. Bejrútot katasztrófa sújtotta várossá nyilvánították, és gyásznapot hirdettek. A hatóságok szerint egy hat évvel ezelőtt elkobzott és raktárban őrzött vegyianyag-hajórakomány robbant fel. MTI/EPA/Vael Hamzeh
Vágólapra másolva!
A ciprusi rendőrség kihallgatott csütörtökön egy orosz férfit. A férfinak köze volt ahhoz a hajóhoz, amelyen a bejrúti kikötői negyedet romba döntő 2750 tonna ammónium-nitrátot szállították.
Vágólapra másolva!

"A libanoni hatóságok kérték, hogy keressük meg és hallgassuk ki a férfit, amit meg is tettünk" - közölte a ciprusi rendőrség szóvivője. A válaszokat elküldték Bejrútba.

A férfit, Igor Grecsuskint nem vették őrizetbe, csak az Interpol libanoni irodájának kérésére kihallgatták a hajó rakományáról.

A keddi robbanásokhoz hasonló nagyságúak korábban sosem történtek Libanonban. Az első detonációt petárdaraktárban keletkezett tűz okozta, a második pedig azért lett rendkívüli erejű, mert 2750 tonna ammónium-nitrát robbant be, amelyet hat éve kobzott el és azóta egy kikötői raktárban tárolt a vámhivatal. A második detonáció következtében

legalább 137 ember halt meg, hozzávetőleg ötezren megsebesültek, százezrek váltak hajléktalanná.

Az ammónium-nitrát úgy került Bejrútba, hogy 2013-ban a moldovai zászló alatt közlekedő Rhosus hajó Georgiából az afrikai Mozambikba tartva megállt Bejrútban - közölte egy libanoni biztonsági vezető. A hajó 2750 tonna ammónium-nitrátot szállított, amely robbanószerek gyártására, illetve műtrágya előállítására egyaránt alkalmas.

Megrongálódott próbababák egy irodaházban Bejrútban 2020. augusztus 6-án, két nappal a kettős robbanás után Forrás: MTI/EPA/Vael Hamzeh

Több sajtóorgánum szerint a hajót Grecsuskin bérelte, és azért kényszerült kikötni Bejrútban, mert szivárgást észleltek a hajótestben. A Kereskedelmi Tengerészeti Hivatal honlapja szerint a hajó 2013. november 20-án érkezett a bejrúti kikötőbe, és műszaki okok miatt többet nem hajózott ki.

Libanoni biztonsági illetékesek szerint míg a Rhosus Bejrútban tartózkodott, egy libanoni cég állítólag feljelentette a céget, amelynek a hajó a tulajdonában volt, így a helyi igazságszolgáltatás lefoglalta a azt. A rakományt egy raktárban helyezték el, a hajó végül elsüllyedt.

A ciprusi belügyminisztérium csütörtökön tagadta azokat az értesüléseket, hogy az orosz férfinak ciprusi útlevele lenne, ugyanakkor segítséget ígért Libanonnak.

A Politisz című görög újság szerint Grecsuskin Limaszolban él orosz származású feleségével, akinek ciprusi útlevele van.