Az Élet kenyere... – a Szent István-napi kenyér szimbóluma
Élet. Így hívta nem is oly régen a magyar ember a búzát, s belőle készítette el augusztus 20-ra a szentségként tisztelt új kenyeret.
Élet. Így hívta nem is oly régen a magyar ember a búzát, s belőle készítette el augusztus 20-ra a szentségként tisztelt új kenyeret.
Az utóbbi évtized legnagyobb rendezvénysorozata várja augusztus 20-án a fővárosba érkezőket. Az Alkotmány utca Városok sétányává alakul át.
Emellett mindenkit a Pride-ra hív, ahol szerinte mások mellett "szoknyás férfiak" vonulnak fel jó zenére.
III. András halálával ért véget az Árpád-dinasztia csaknem fél évezreden át tartó uralma.
Szent István az első római katolikus szent, akit az ortodox hívők is tisztelnek.
A fővárosi istentiszteletre a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának szervezésében került sor.
Monostori László plébániai kormányzó szerint Szent István megerősítette Magyarország függetlenségét.
Ma már nem az adóelkerülők fellegvára, viszont igazi bélyegnagyhatalom.
Az EU-t kereszténydemokraták alapították, az EU csillagai Szűz Mária 12 csillagát jelképezik - mondta Soltész Miklós.
A magyar Szent Korona-tan a világtörténelem egyedülálló közjogi elmélete.