Kiterjedt szervizhálózat és egyszerű konstrukció szólt az immár befecskendezős Samara mellett, de '98-ra nagyon eljárt felette az idő, ráadásul meg is drágult. Modernizált változata, a Finnországban összeszerelt, valamivel jobb minőségű Baltic ritka madár volt, de még nagyobb baj volt, hogy ormótlan utódja, a szedán mellett végre kombiként kínált kombi 110-es is elavult, mire 1999-ben megérkezett hozzánk.
Amikor egy krízisben lévő gyártó nagyot akar dobni, abból általában jó termék sül ki. Ilyen mentőöve volt a Fiatnak az első Punto, elegáns Giugiaro-dizájnnal, jó helykínálattal, elődeinél sokkal jobb minőséggel, példás biztonsággal és széles modellválasztékkal. Még CVT-váltóval, turbós GT-ként és kabrióként kínálták, de a fapados kivitel is élhető volt: nem véletlenül lett az Év autója 1995-ben.
Újabb Év autója a listán, igaz, a Puntónál is korábbról, 1993-ból. Első japán gyártóként a „bakancs” Micra tudta meggyőzni az európai zsűrit, és érdemei öt évvel később, sőt, ma is elévülhetetlenek: már az egyliteres, viszont 16 szelepes motorral is jól megy, takarékos, gondosan összeszerelt, és még pofás is. Helykínálatával azonban régi iskolát képvisel, pici a csomagtere és szűkös hátul, ezen a feláras plusz két ajtó sem segít.
Érdekes, hogy ez a mini félmillió forinttal olcsóbb volt, mint a még japán gyártású, telefonfülke-alkatú Suzuki Wagon R+, bár árnyalja a képet gyengébb motorja, háromajtós kivitele és szerényebb alapfelszereltsége. Még furcsább persze, hogy az árérzékeny magyar piacon nem sok babér termett a legkisebb Seatnak, csak később, használtan érkezett belőle több – és ikertestvéréből, a VW Lupóból.
Amint bemutatkozott a Citroen Saxo, elkezdtek zuhanni a 106-os eladásai, ezért 1996 óta alaposan felfrissített kivitelben álltak a Peugeot-szalonokban. Átlagos mini volt, a fanatikusok viszont ódákat zengnek a pehelysúlyú, de 103 lovas Rallye változatairól, a mai zöld rendszám kedvezményeket pedig néhányan elektromos 106-osokkal lovagolják meg – talán mondanunk sem kell, használtimportból.
A 106-ost tehát kemény kihívások elé állította féltestvére, a Saxo: nagyobb csomagtartót, tágasabb (de még mindig nem túl családias) hátsó teret és sokkal igényesebb belteret kínált, hasonló áron. Sok vevő az SX kivitelt kérte osztott hátsó üléssel, elektromos ablakkal és központi zárral, a legjobb változat pedig az 1,5-ös szívódízel volt: aránylag kulturált, megbízható és madátétkű. Ez az, ami még ma, a common-rail motorok korszakában is érdekes ingázóautóvá teheti a Saxókat.
Amint megvette a Volkswagen a cseh gyárat, feljavította egyetlen, végre újra orrmotoros modelljét, a Favoritot. Ennek alapjaira született meg '94-ben a legömbölyített Felicia, és az ősrégi Skoda-motorok mellett idővel VW-féle 1,6-os benzinest, illetve 1,9-es dízelt is kapott, na meg sok új extrát és jobb minőséget (leszámítva a korrózióvédelmet). Bár a kilencneves évek vége felé nem volt túl modern, jó rugózása és olcsósága miatt sokan kedvelték, kombiként pedig tényleg mindent vitt a kisautók közt.
A kilencvenes évek örökös eladási listavezetője volt az esztergomi „régi” Swift, amit természetesen nem kényelmének és biztonságának, hanem kedvező árának, élénk és takarékos motorjainak, na meg híres megbízhatóságának köszönhetett. 1998-ban már része volt az utcaképnek, sokan Trabantokból és keleti társaikból ültek át, ráncfelvarrott példányaiban pedig végre megjelent a dupla légzsák (104 ezer forint), az ABS (156 ezer forint) és a klíma (156 ezer forint) - bár tömegével inkább fapadosként vitték.
Ugyanabban a lengyel gyárban készült, ahol a Kispolszkik, és természetesen nálunk is gyakran az egykori 126-os tulajok, nagy arányban idősek és nők ültek a kormánya mögé. Ugyanakkor a bevált 900-as motor helyett 55 lóerős 1,1-essel és vagány optikai tuninggal is lehetett kapni: a Sporting volt a kispénzű autómániások játékszere. Néha pár olasz autós szeszélyt produkált ugyan, de alapvetően megbízható és szórakoztató mini volt, csak sajnos nálunk kevesen kérték a hangulatos vászontetővel.
Szóljanak a fanfárok, elérkezünk listánk legolcsóbbjához, a szintén szögletes, és kifutó modellnek számító Ticóhoz. Valójában annak érte meg ilyet választani a Cinquecento helyett, aki a reggeli ovis járatok miatt ragaszkodott a plusz két oldalajtóhoz, de ettől még valódi családi autónak nem lehetett tekinteni. A keskeny, Suzuki Alto-alapú Daewoo kidolgozása, kényelme és vezethetősége átlag alatti volt, háromhengeres motorját porlasztó etette - át is adta helyét '98-ban a modernebb Matiznak.