Felhúzott szemöldök - Skoda Octavia-menetpróba

Új lámpákat, lökhárítót, átdolgozott utasteret és két új benzines turbómotort kapott - egyebek mellett - a modellciklusa felénél járó második generációs Octavia. A Skoda legnagyobb darabszámban eladott modellje állítólag nem fog drágulni, bár a pontos árak csak néhány nap múlva lesznek publikusak, az értékesítés januárban indul.

A 122 lóerős turbóval levegőztetett blokk és a hozzá kapcsolt hatfokozatú váltó az Octaviában sem okozott csalódást, úgy megy, mint egy jobbféle egynyolcas benzines szívómotor, igaz - a fedélzeti komputer adatai szerint - a fogyasztása is hasonló. Adrenalingyűjtésre ugyan továbbra is csak az RS Octaviák lesznek alkalmasak, ám ennek ellenére kifejezetten jó vezetni a felfrissített modellt.

Ha megfeszítenének, akkor sem tudnám kiemelni egyik komponens működését sem, de pont ezért lett jó az egész csomag, mert a fékek, a futómű, a karosszéria merevsége és motor tudása tökéletesen harmonizál egymással. Az utastérben kellemes csönd honol, a németautós minőségérzet megvan, igaz, ehhez kell a hatfokozatú váltó is, amelynek köszönhetően mindössze háromezret forgott a turbómotor 140 km/órás tempónál, a 80 lóerős alapváltozatban ugyanez a produkció már nyilván nagyobb erőfeszítést igényel az autótól és utasaitól.

Az új formájú ülések passzentosan tartják az ember hátát, egy bizonyos szint felett már könyöklő is jut a karunk alá hűtött tárolóval együtt. A szintén új formájú kormányt tág határok között lehet állítgatni, így nincs az a karhossz, amelyre ne lehetne belőni az ideális pozíciót. 185 centis magasságomhoz kényelmesen beállított vezetőülés mögé beülve kellemesen nagy tér fogadott, a térdemtől mintegy 10 centire volt a támla, a terpeszkedést megkönnyíti, hogy már hátulra is jutott könyöklő, igaz, ez csak a középső, Ambiente szinttől jár. A felszereltségi szintek nevei nem változtak, az alap Classic néven fut, e fölött az Ambiente áll (immáron ESP-vel és fejlégzsákkal megtoldva a mostanihoz képest), majd jön az Elegance szint és a minden földi jóval kitömött Laurin & Klement kivitel.

Kifejezetten jó az első ülések oldaltartása. Jó a minőségérzet, zaj nem jut az utastérbe
(Még több fotó a galériában. Kattintson a képre!)

Az 1,4 turbó megjelenése mellett még egy apróság történt a motorfronton, a kétliteres, 150 lovas FSI benzinmotor eltűnik a kínálatból, helyette egy 160 lóerős 1,8 literes turbómotor lesz rendelhető. Ennek megfelelően öt benzines és három dízelmotor közül lehet majd válogatni. A csúcsot továbbra is az RS változatok jelentik, ezekből a jövő év közepén jelenik meg a ráncfelvarrt generáció. Ugyancsak a jövő év közepétől lesz majd rendelhető egy új 1,6 literes közös nyomócsöves dízel is, amely az ősöreg 1,9 PD TDI-t váltja le a kínálatban. Szintén technikai újdonság, hogy a benzines turbómotorokhoz - némi felár ellenében - hétfokozatú DSG váltót is rendelhetünk.

Pontos árat egyelőre nem árult el a hazai importőr, annyit azonban tudni lehet, hogy - a magasabb műszaki tartalom ellenére - nem lesznek drágábbak az Octaviák, ez azonban csak október 27-én derül ki. A felfrissített Octaviákkal párhuzamosan tovább folyik az első generáció gyártása és értékesítése Octavia Tour néven. A költséghatékony modell egészen 2010-ig fog kitartani, és 14 éves pályafutás után tűnik el a kínálatból.

Ez is egy Octavia kombi, csak 1968-ból
(Még több veterán Skoda a galériában. Kattintson a képre!)

Fecskefarkú Octaviák

A Skoda a maga 103 évével a világ egyik legrégebbi gyárának számít, így nem meglepő, hogy az Octavia ráncfelvarrása kapcsán belenyúltak a vitrinbe és előszedtek néhány szép darabot. A bemutatón ki lehetett próbálni az ős-Octaviát is, amely még az ötvenes évek végén jelent meg. A név a görög octo, azaz nyolcas szóból ered, ami arra utalt, hogy ez a típusvolt volt a nyolcadik a Skoda kínálatában. A szép állapotban megőrzött Octaviák között ott piroslott egy gyönyörű Felicia kabrió és egy Spartak is, amely gyakorlatilag az Octavia elődjének tekinthető. A mai agyonszervózott, hangszigetelt és a külvilágtól egyre inkább elzárt világból döbbenetes élmény volt visszacsöppenni az évtizedekkel ezelőtti Octaviákba.

A hatalmas, ámde vékony karimájú kormány tekergetése egy jobbfajta kondigép ellenállását produkálta, a fék úgyszintén igényelte, hogy teljes erőből tapossa az ember, ám mindezek mellett is csak jelzésértékű irányváltásra és lassulásra volt hajlandó az autó. Már a legenyhébb kanyar is nagy kihívás elé állította a futómű tudását, ennek köszönhetően már negyven km/órás tempónál is olyan sebességérzetet élhetünk át a csikorgó gumi és bőgő motor zenei aláfestése mellett, mintha kétszázzal száguldanánk egy korszerűbb sportkocsiban. A körhintákon is használt biztonsági öv, a mindenhonnan kikandikáló fém alkatrészek és a gyűrődési zónának is tekinthető utastér miatt nem csupán kihívás, de közvetlen életveszély is manapság egy ilyen autóval közlekedni, amely egy traktornál is nagyobb konvojt tud maga mögé gyűjteni. Mindezek tudatában is elképesztően jó élmény volt irányítani egy ötvenéves autót, amelyben még tényleg fémből volt az, ami annak is nézett ki.