Rejtőzködő szamuráj - Mazda 3 MPS

Vágólapra másolva!
A Mazda 3 MPS egyike azon sportkocsiknak, amelyről kívülről kevés ember gondolja, hogy mire képes. Sőt, igazából bent ülve sem derül fény semmire. Amikor megindul, akkor azonban ember legyen a talpán, aki megzabolázza.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

Ezek után már nem nagy csalódás az, hogy odabent még ennyire sem koncentráltak a változásra, az MPS gyakorlatilag majdnem minden eszközzel titkolja kilétét. Az utastérben csak az MPS hímzésű, jobb oldaltartású " kagylóülések", valamint a műszerek háttere más, de ezek sem túl feltűnőek. Sportkormány? Minek? A pedálok kaptak kis alumíniumdíszítést, de ez sem forradalmi változás. A középkonzol meg a váltókar pedig ugyanaz az már-már unalmig ismert egyhangú jellegtelen műanyaghalom. Nem mintha a konkurencia sokkal szebb dolgokkal villogna, de kár, hogy ez az autó is illeszkedik ebbe a vonalba. A térkínálat ugyanakkor megfelelő, és bizony sportkocsi-mértékekkel mérve a csomagtartó is elég nagy. Igaz, a hagyományos 3-asénál azért egy csekély 56 literrel kevesebb, így már csak 290 literes. A 3 MPS-től azonban többet várnánk, hiszen technikailag magas szinten van.

Forrás: [origo]