A betondzsungel harcosa - Nissan Qashqai 2,0 4WD teszt

Vágólapra másolva!
Magas építésével és terepjárós küllemével új színt hozott az alsó középkategóriába a Nissan legújabb modellje. A hagyományos kompaktok és a szabadidő-autók keresztezéséből született crossover nem való igazi terepre, de a kátyús utakkal és a hatalmas padkákkal azért könnyedén megbirkózik a városban.
Vágólapra másolva!

A 4,3 méteres hosszból és a 2,61 méteres tengelytávból már sejteni lehet, hogy jól el lehet férni az utastérben, és be is igazodik a sejtés. Elöl óriási, hátul átlagos a helykínálat, talán csak az erősen lejtő tetővonal miatti kis hátsó fejteret lehetne felróni. Ezt viszont jól kompenzálja a kategória legnagyobb üvegteteje, amit elhúzni ugyan nem lehet, de az elektromotorokkal elhúzható takaróval bármikor eltűnhetünk a magasról figyelő tekintetek elől. Igazán sportos műszerfal néz szembe a vezetővel, éppen ezért furcsa, hogy az üléseket nagyon magasra tették, a vezető lába sokkal inkább lefelé, mint előrefelé lóg le a bőrülésről.

Forrás: [origo]

A kissé egyszerű formavilágú középkonzolon könnyű kiigazodni, még a navigációt, a hifit, és a beépített telefont egyesítő fedélzeti kommunikációs rendszer sem adja fel a leckét a vezetőnek. Ennyire könnyen kezelhető és szép grafikával rendelkező navigációs rendszert eddig csak prémiumautókban lehetett látni, de még azok közül is csak kevés képes madártávlatból mutatni a tájat. A rendszer 7 colos kijelzője a jól látható helyen, a középkonzol legtetején van, és kikapcsoláskor sem tűnik el. Hátramenetkor a tolatókamera színes képe jelenik meg rajta, ami egy kis gyakorlattal nagyobb segítséget jelent, mint egy parkolóradar, különösen a Lexustól elcsent ötlet, a segédvonalak berajzolása miatt. Ürom az örömben, hogy a Magyarországot igencsak hiányosan ismerő navigációs rendszerért egy jó PDA navigáció árának hat- nyolcszorosát, 650 ezer forintot kér a Nissan, igaz, ebben már a tolatókamera és a hangvezérlés is benne van.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]


Fokozza a sportosság érzését a háromküllős sportkormány, valamint a könnyen elérhető váltókar is, viszont a kulcs nélküli indítás kissé körülményes, mert a kapcsoló elfordításával egyszerre a gyűrűs ujjunkkal még egy apró gombot is meg kell nyomni a tekerentyű mellett. Amúgy jól vizsgázik a rendszer, elég, ha a zsebünkben van a jeladó, és érkezéskor előzékenyen nyitja, távozáskor pedig zárja az ajtókat. Rengeteg helyre tehetjük a kisebb nagyobb holmikat, rekeszek vannak az első ülések alatt és között is, a hűtött kesztyűtartó pedig 14 literes.

Forrás: [origo]Forrás: [origo]