Svédcsavar - Volvo C30 T5 teszt

Nem ahhoz szoktunk hozzá a Volvónál, hogy érzelemdús, feltűnő és vezetésre teremett autókat gyártanak. A szögletes kombik és tankszerű limuzinok között üdítő folt a svédek palettáján az új C30-as, aminek a fejlesztésénél a praktikum csak az utolsó szempontok egyike volt.

Az extrém külső után némileg csalódás lehet a belső tér, mert ugyanaz a műszerfal néz velünk szembe, mint amit bármelyik S40-ben vagy V50-ben találunk. Persze az anyagok és az összeszerelés minősége is példás, egyszerűen csak a mutatós külső után némileg többre számítottunk. Éppen ezért mindenkinek javasoljuk a tesztautóban is megtalálható, kivételesen jó fogású bőr-alumínium sportkormány megvásárlását az autóhoz, mert ez némi életet visz az északiak logikája alapján kiötlött, hűvös hangulatú beltérbe.

Elöl ugyanakkora a helykínálat, mint az S40/V50-ben, és meglepetésre hátul sem kell szorongania két jól megtermett felnőttnek. Feltéve, ha sikerül beszállniuk, mert az üléstologatás-támladöntés mozdulatsor után is csak egy igen kisméretű résen lehet bekászálódni a második sorba. Hátsó utasaim sokszor átkozták a tervezőket szűk nyíláson keresztben átlógó első biztonsági övek miatt, míg rá nem jöttünk, hogy a szíjat ki lehet akasztani, és ekkor egy sínen illedelmesen hátracsúszik, nem akadályozva többé a bejutást. Ha már bent ültek, ki sem akartak szállni, mert a kagylóforma ülések legalább olyan kényelmesek, mint az elsők, de jobban tartják a testet, ami az autó kanyarképességeinek tudatában kifejezetten előnyös tulajdonságnak számít. Bár hivatalosan öt személyt szállíthat a kis-Volvo, azért senkinek nem ajánljuk, hogy jó ismerősét hátra, középre ültesse, mert hamar megszakadhat a jó viszony. A karosszéria szélesedő vállai miatt eleve keskenyebb itt a rendelkezésre álló tér, ráadásul csak két ülőhelyet formáztak ki a padban, így a középső utas csak a két szélső ülés combtámaszaira ülhet, ami nem egy főnyeremény. Sajnos az anyósülés a hátsó utas beszállása után nem áll vissza eredeti pozíciójába, minden alkalommal külön kell hátratolni, ami méltatlan egy prémium autóhoz.

A csomagtartó csak jelzésértékű a maga 251 literes befogadóképességével, érdekesség, hogy az ajtaja maga a hátsó üveg, keret nélkül. Érdemes megvenni hozzá a csomagtértakarót, amelyet teleszkópos rudakkal és kis kampókkal rögzíthetünk, így senki sem látja, hogy épp mit szállítunk az autóban.

Sokszor leírtuk már, hogy a Volvo-hifik nagyon szólnak, és különösképp igaz a tesztautó audiorendszerére is. A tíz Dynaudio hangszóróval, Dolby Pro-Logic II-vel, USB bemenettel és hatlemezes CD-tárral felvértezett rendszer még annál is szebben szól, mint amit vártunk. Azt viszont joggal várhatná el az érte félmillió forintot leszurkoló tulajdonos, hogy mp3-lejátszás közben pontosan mutassa a szám hosszát, és ne hasraütésszerűen írjon ki valami számsort, mint ahogy azt ténylegesen tette. A még drágább, közel hatszázezerbe kerülő navigációs rendszerről viszont egyelőre lebeszélnék mindenkit, mert csak Budapestet és néhány nagyobb vidéki várost ismer, százezer forint körül okosabb PDA-navigációt vehetünk, és akkor még marad pénz a csúcs-hifire is.