Egyre nagyobb bajban a Kisvárda
A Fehérvár birtokolta többet a labdát és a frissen igazolt szlovén Gradisar révén kétszer is veszélyeztetett az első húsz percben, illetve Katona távoli lövésénél is közbe kellett avatkoznia a hazaiak kapusának, Petkovicnak. A vendégeknél kezdőként ott volt a pályán a Ferencvárostól szerződtetett Sigér is, akinek a középpálya stabilizálásában jutott szerep. Az első félidő második felében kiegyenlített volt a játék, de nem nagyon tudtak helyzeteket kidolgozni a csapatok. A 41. percben Navratil a lecsorgó labdát ugyan a fehérvári kapu jobb alsó sarkába lőtte, de pár pillanattal korábban lesállás alakult ki a kisvárdai támadás során.
Két új igazolás is góllal debütált
Az 56. percben beállt a Fehérvár egy másik új szerzeménye, a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi volt csapattársa, az argentin Nicolas Stefanelli is, pár pillanattal később pedig Gradisar vezetéshez juttatta a vendégeket: közelről fejelt a kapuba, miután Bese a jobb oldalon az alapvonal előtt utolérte és beívelte a labdát.
Nem sokkal később Stefanelli is nagy helyzetbe került, de Petkovic vetődve szépen tisztázott előle.
A második fehérvári gól után az kisvárdai-szurkolók a "k.rva gyenge" rigmussal kezdték el szidni csapatukat.
A 70. percben hármat cserélt Feczkó Tamás, de a Kisvárda játéka nem vált veszélyesebbé, a Fehérvár pedig a hajrá elején növelte előnyét: megint Besétől érkezett jobbról középre a labda, Stefanelli pedig futtából 16 méterről kilőtte a hosszú felső sarkot. A hazai B-közép elhagyta a lelátót, majd egy szabadrúgásnál Larsen a saját kapujába csúsztatott, ezzel szépített a Kisvárda, saját erejéből azonban nem tudott helyzetet kialakítani.
2. félidő |
---|
87Kasper Larsen |
85Bohdan Melnyk |
85Kevin Körmendi |
85Jasmin Mesanovic |
84Tamas Toth |
82Barnabás Bese |
82Nicolas Stefanelli |
79Dávid Sigér |
79Mátyás Katona |
70Jaroslav Navratil |
70Bence Ötvös |
70Driton Camaj |
64Nejc Gradisar |
56Lirim Kastrati |
56Barnabás Bese |
56Nejc Gradisar |
50Boban Nikolov |
Jovicic
Czékus
Filipovic
Alic
Balogh
Makowski
Matic
Kovács
Antal Széles
Navratil
Katona
Gradisar
Gergényi
Bese
Serafimov
Christensen
Kastrati
Schön
Spandler
Tóth
Sigér
Kisvárda
3Aleksandar Jovicic |
37Ádám Czékus |
21Andrija Filipovic |
19Enes Alic |
17Norbert Balogh |
11Lucas |
9Rafal Makowski |
4Bernardo Matic |
1Marcell Kovács |
23Imre Antal Széles |
20Jaroslav Navratil 70 |
18Kevin Körmendi 85 |
14Branimir Cipetic |
8Bohdan Melnyk 85 |
7Driton Camaj 70 |
5Boban Nikolov 50 |
30Danijel Petkovic |
27Jasmin Mesanovic 85 |
97Milos Spasic |
44Raul Stefan |
40Mario Ilievski |
6Bence Ötvös 70 |
Fehérvár FC
77Mátyás Katona 79 |
68Nejc Gradisar 64 56 |
44Bence Gergényi |
33Barnabás Bese 82 56 |
31Nikola Serafimov |
20Tobias Christensen |
10Lirim Kastrati 56 |
7Szabolcs Schön |
4Csaba Spandler |
22Balázs Tóth |
18Dávid Sigér 79 |
75Dániel Veszelinov |
3Kasper Larsen 87 |
9Marcell Berki |
14Áron Csongvai |
15Nicolas Stefanelli 82 |
16Mario Simut |
19Patrik Kovács |
21Ruben Pinto |
71Tamas Toth 84 |
99Milán Pető |
34Tamás Fodor-Papp |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Ferencvárosi TC | 32 | 22 | 5 | 5 | 78-30 | 48 | 71 | GY D GY GY V |
2. | Paksi FC | 32 | 16 | 9 | 7 | 49-41 | 8 | 55 | V V GY D D |
3. | Fehérvár FC | 32 | 16 | 11 | 5 | 55-40 | 15 | 53 | GY D V GY V |
4. | Puskás Akadémia FC | 32 | 14 | 8 | 10 | 56-34 | 22 | 52 | GY GY V GY GY |
5. | DVSC | 32 | 14 | 12 | 6 | 48-44 | 4 | 48 | GY V GY V GY |
6. | DVTK | 32 | 12 | 12 | 8 | 50-56 | -6 | 44 | D GY D V GY |
7. | MTK Budapest | 32 | 12 | 13 | 7 | 42-61 | -19 | 43 | D GY V V V |
8. | ZTE FC | 32 | 12 | 13 | 7 | 53-58 | -5 | 43 | V D GY GY D |
9. | Kecskeméti TE | 32 | 12 | 14 | 6 | 43-44 | -1 | 42 | V GY D D GY |
10. | Újpest FC | 32 | 11 | 17 | 4 | 45-65 | -20 | 37 | V V V GY V |