Joe Biden, Macron és Pavel is elítélte a Ficó elleni merényletet

Fotó: AFP
Vágólapra másolva!
Mutatjuk, mit gondolnak a világ vezetői.
Vágólapra másolva!

„Határozottan elítélem ezt a támadást. Gondolataim vele (Robert Ficóval – a szerk. megj.) , a családjával és a szlovák néppel vannak” – közölte Emmanuel Macron francia elnök. 

Joe Biden amerikai elnök közölte, feleségével, Jill-lel együtt imádkoznak a kormányfő mielőbbi felépüléséért. Hozzátette, az amerikai nagykövetség kapcsolatban áll a szlovák kormánnyal, és készen áll a segítségnyújtásra.

„Félelmetesnek” nevezte a Robert Fico elleni támadást Volodimir Zelenszkij ukrán államfő. „Határozottan elítéljük ezt az erőszakcselekményt a szomszédos partnerországunk kormányfője ellen. Minden erőfeszítést meg kellene tenni annak érdekében, hogy biztosítva legyen, hogy az erőszak semmilyen formában vagy szférában sem válik normává egy országban”. 

Pedro Sánchez spanyol kormányfőt „elborzasztotta és felháborította” a szlovák miniszterelnök elleni támadás. „Spanyolország Robert Ficóval, családjával és a szlovák néppel áll ebben a rendkívül nehéz időben. Semmi sem igazolhatja az erőszakot” – írta az X-en.

Petr Pavel cseh elnök szerint a Fico elleni támadásnak figyelmeztető jelnek kell lennie arra, hogy hová vezethet a társadalomban elmélyülő agresszió. „A Robert Fico elleni támadás egyértelműen elítélendő, bármilyen indítékkal is történt”.

Rishi Sunak brit miniszterelnök is kifejezte döbbenetét a „szörnyű hírek” hallatán.

A merényletre Robert Habeck német alkancellár is reagált. A szövetségi parlamentben adott nyilatkozatában gyors felépülést kívánt Ficónak. Figyelmeztetett, hogy azoknak, akik a demokratikus spektrum részének érzik magukat, „alaposan mérlegelniük” kell a szavaikat.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök és Donald Tusk lengyel kormányfő is sokkolónak nevezte a támadás hírét, Ficónak mielőbbi felépülést kívántak.

Mi történt?

Ficót a helyi kultúrház előtt érté a támadás, ahol a kormányülést is tartották. A Denník N helyszíni tudósítója nem látta a lövést, csak a hangját hallotta, majd azt látta, amint a testőrök felemelik Ficót a földről, autóba helyezik, majd elviszik.

A Plus7Dní információi szerint Ficót a mellkasán és gyomrán érték a lövések. A lövések azután dördültek el, amikor a kormányülés végével Fico az emberek közé ment. Ekkor valaki azt kiabálta, „Robo, gyere ide”. Úgy tűnt, a kormányfő épp kezet fogott volna valakivel, amikor eldördült a lövés.

A helyszínen három–négy lövést lehetett hallani. A Denník N-nek nyilatkozó egyik szemtanú látta, amint Fico a földre esik, ezután már csak véres sérülést látott a kormányfő mellkasán és fején. Hogy a sérülések milyen súlyosak voltak, nem tudta megállapítani.

A feltételezett elkövetőt őrizetbe vették. A helyszínt és a környéket evakuálták. 

A parlament ülését felfüggesztették.