Kirúghatják a Barcelona Fergusonját?
A Ruben Baraja által vezetett Valencia a legutóbbi négy bajnoki mérkőzésén nyeretlen maradt, így óriási szüksége volt a pontokra. A denevérek azonban építkezhettek abból, hogy bár rossz szériában vannak, a szezonbeli hét hazai meccsükből csak kettőt veszítettek el. Ráadásul az ellenfél is ideálisan ígérkezett, ugyanis az a Barcelona látogatott a Mestalla Stadionba, amely a legutóbbi öt meccséből csak egyet nyert meg, a spanyol sajtó pedig egyre inkább pedzegeti a klublegenda Xavi Hernández esetleges kirúgását.
„Néhány hónappal ezelőtt
mindenki azt mondta, én vagyok a Barcelona Sir Alex Fergusonja, most meg az utcára tennének? Minden győztes projekt stabilitást mutatott, amikor voltak zökkenők.
Van egy nyertes projektünk, hiszen mi vagyunk a LaLiga és a Szuperkupa címvédői, de stabilitásra is szükségünk van. A futballnak nincs emlékezete, ezt tudjuk, de emlékeznünk kell. A játékosok és a klub hatalmas erőfeszítéseket tettek a múlt szezonban" – mondta a mérkőzés előtt Xavi Hernández, a Barcelona edzője, aki azt is hangsúlyozta, hogy akkor is hinni kell a sikeres szezonban, ha a csapata netán pontokat veszítene Valenciában.
Bekezdett a Valencia
A Valencia remekül kezdte a meccset, és már a második percben megszerezhette volna a vezetést, de Roman Jaremcsuk közeli lövését a sérült Ter Stegen helyettesítő Inaki Pena elképesztően nagy bravúrral védte.
A folytatásban is a Denevérek diktálták a tempót, beszorították a Barcelonát és folyamatosan lőtték be a szögleteket a katalán csapat kapuja elé. A Barcelona első helyzetére egészen a 18. percig kellett várni, ekkor Robert Lewandowski 17 méteres bombáját a grúz Giorgi Mamardashvilinek kellett vetődve hárítania.
Tíz perccel később ismét a grúz kapusnak akadt dolga,
ekkor a német válogatott İlkay Gündoğan nyesett be egy labdát a mélységből beinduló Lewandowskinak, aki 11 méterről akrobatikus mozdulattal kapura ollózott, de a Valencia kapusa jól helyezkedett, és védeni tudott.
A 35. percben ismét a lengyel csatár lőhetett volna gólt. Joao Cancelo elképesztő keresztlabdája után Lewandowski lépett ki ziccerben, de Mouctar Diakhaby szorításában már nem tudott erőt vinni a lövésbe, így Mamardashvili könnyedén fogta azt.
Csodagólok Valenciában
A második félidőt sokkal intenzívebben kezdte a Barcelona, az 55. percben pedig egy gyönyörű góllal szerzett vezetést. A holland Frenkie De Jong egy elképesztő labdával indította a beinduló Raphinhát, aki lövés helyett átpasszolta a labdát a hosszú érkező Joao Felixnek, akinek egy méterről csak az üres kapuba kellett belsőznie a labdát (0-1).
A bekapott gól után a Valencia megzavarodott, a Barcelona pedig folyamatosan alakította ki a helyzeteket és próbálta eldönteni a meccset.
A katalán csapat azonban nem tudta rálőni a második gólt az elsőre, a Valencia pedig a semmiből kiegyenlített a 70. percben. Egy jobbról belőtt labdát nem tudtak eltakarítani a Barcelona védői, a lecsorgót pedig Hugo Guillamon gyűjtötte be, aki tolt egyet befelé, majd 16 méterről gyönyörűen tekert a bal felső sarokba (1-1).
A 82. percben a Barcelona ismét megszerezhette volna a vezetést.
A bal oldalon felfutó Raphinha kapott egy remek labdát, ziccerben mehetett Mamardashvilire, de a brazil támadó közeli lövését a grúz kapus szenzációs bravúrral védeni tudta.
Az utolsó negyedórában a Barcelona mindent megtett a győzelemért, a Valencia pedig a védekezésre koncentrált. A katalán csapat ugyan egykapuzott az utolsó pillanatokban, de komoly helyzetet nem tudott már kialakítani, így maradt az 1-1-es döntetlen.
A bajnoki címvédő Barcelonának ezzel a döntetlennel négy pont a hátránya a második Real Madrid, és hat pont a listavezető Girona mögött. Ha mindkét csapata hozza a meccsét a fordulóban, a katalán együttes kilátástalan helyzetbe kerül a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.
2. félidő |
---|
81Ilkay Gundogan |
81Diego Lopez |
81Hugo Duro |
81Jesus Vazquez |
79Joao Cancelo |
77Frenkie de Jong |
72Joao Felix |
72Fran Perez |
70Hugo Guillamon |
70Diego Lopez |
65Fran Perez |
62Roman Yaremchuk |
55Joao Felix |
55Raphinha |
Gaya
Paulista
Guerra
Mamardashvili
Correia
Diakhaby
Mosquera
Vazquez
Perez
Guillamon
Martinez
Alonso
ter Stegen
Pena
Cancelo
Araujo
Kounde
Balde
Gundogan
Valencia
14Jose Gaya |
5Gabriel Paulista |
8Javier Guerra |
25Giorgi Mamardashvili |
12Thierry Correia |
4Mouctar Diakhaby |
3Cristhian Mosquera |
21Jesus Vazquez 81 |
23Fran Perez 72 65 |
6Hugo Guillamon 70 |
18Pepelu |
16Diego Lopez 81 70 |
17Roman Yaremchuk 62 |
9Hugo Duro 81 |
13Cristian Rivero |
22Alberto Mari |
1Jaume Domenech |
20Dimitri Foulquier |
7Sergi Canos |
15Cenk Ozkacar |
19Selim Amallah |
30Hugo Gonzalez |
27Pablo Gozalbez |
34Yarek Gasiorowski |
Barcelona
6Gavi |
5Inigo Martinez |
17Marcos Alonso |
1Marc-Andre ter Stegen |
13Inaki Pena |
2Joao Cancelo 79 |
4Ronald Araujo |
23Jules Kounde |
3Alex Balde |
22Ilkay Gundogan 81 |
8Pedri |
11Raphinha 55 |
9Robert Lewandowski |
14Joao Felix 72 55 |
21Frenkie de Jong 77 |
26Ander Astralaga |
31Diego Kochen |
18Oriol Romeu |
20Sergi Roberto |
27Lamine Yamal |
16Fermin Lopez |
7Ferran Torres |
30Marc Casado |
15Andreas Christensen |
33Pau Cubarsi |
38Marc Guiu |
39Hector Fort |
Tabella
Helyezés | Csapat | LM | GY | V | D | Gól | GK | Pont | Forma |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | Real Madrid | 36 | 29 | 1 | 6 | 83-22 | 61 | 93 | GY GY GY GY GY |
2. | Barcelona | 35 | 23 | 5 | 7 | 72-43 | 29 | 76 | GY V GY V GY |
3. | Girona | 36 | 23 | 7 | 6 | 75-45 | 30 | 75 | GY GY GY D V |
4. | Atletico Madrid | 35 | 22 | 9 | 4 | 64-39 | 25 | 70 | GY V GY GY GY |
5. | Athletic Bilbao | 35 | 17 | 7 | 11 | 57-35 | 22 | 62 | D D V GY D |
6. | Real Betis | 35 | 14 | 8 | 13 | 46-41 | 5 | 55 | GY GY D GY GY |
7. | Real Sociedad | 35 | 14 | 9 | 12 | 48-37 | 11 | 54 | D D V GY V |
8. | Villarreal | 36 | 14 | 13 | 9 | 60-60 | 0 | 51 | GY GY V GY GY |
9. | Valencia | 35 | 13 | 13 | 9 | 37-39 | -2 | 48 | GY V V V D |
10. | Getafe | 35 | 10 | 12 | 13 | 41-48 | -7 | 43 | D D GY V V |