A hazai csapatban több Fradi-kötődésű játékos is szerepet kapott, így a zöld-fehér klub korábbi kapusának, Szűcs Lajosnak a fia, aki ugyanezen a néven és poszton szerepel. De ott volt a kezdőben a klub korábbi játékosa, Bori Gábor is.
Ami a Fradit illeti, a monacói csapatból egyedül a kapus Dibusz Dénes és a csatár Tokmac Nguen kapott felmentést a találkozó alól. Mindenki más ott volt Bicskén, még, ha a kezdőbe az EL-meccsen kezdő tizenegyből csak Sammy Mmaee és Henry Wingo került is be. És ott volt persze a monacói meccs hőse, a győztes gólt szerző Vécsei Bálint, és Sigér Dávid is.
A két csapat két évvel ezelőtt is összefutott a kupában, akkor a 5-0-s Fradi-győzelmet a koronavírus miatti lezárások miatt nem láthatták a helyszínen szurkolók, most viszont legalább 2000-en voltak a bicskei pálya körül. A meccs első helyzetét a Fradi, egészen pontosan Marquinhos alakította ki, de a végén messze elkerülte a lövése a kaput. Folyamatos mezőnyfölényben játszott a Fradi, de komoly helyzetig csak egyszer jutott el az első félórában, amikor a 30. perc végén Wingo csúsztatta a kapu mellé Gojak beadását.
A 34. percig kellett várni az első igazán lendületes Fradi-akcióra, de Vékony Viktor másodperceken belül kétszer is önfeláldozóan mentett a hazai 16-oson belül. Az első félidő ráadásában végül csak megtörte a Fradi a Bicskét: hazai kaputól 17 méterre kiharcolt szabadrúgásból
Amer Gojak szerezte meg egy gyönyörű lövéssel első gólját a Ferencvárosban (0-1).
Szünet után már Sammy Mmaee sem jött ki, helyett Mats Knoester folytatta. A második félidő első negyedórájában nagyon nyomott a Fradi, a Bicske szó szerint a félpályát sem lépte át, de egy közelről, azonban kiszorított helyzetből leadott Wingo-lövésen kívül nem volt igazi helyzete a Fradinak. A bajnokcsapat kapusának, Bogdán Ádámnak először a 63. percben kellett igazán játékba avatkoznia, amikor jól vetődött ki egy hazai beadásra.
Az utolsó 20-30 percre érkezett Kristoffer Zachariassen, Ryan Mmaee és Giorgi Haraisvili is. A szüntelen Fradi-rohamok sorát a 73. percben egy veszélyes lövéssel zavarta meg a Bicske,
Lencsés lövése centikkel ment el a bal kapufa mellett.
A 80. percben egy oldalról jövő szabadrúgás után a hazaiak is eljutottak komoly helyzetig, de végül felszabadított a Fradi védelme.
A 87. percben aztán Marquinhos szögletét követően végképp eldőlt a mérkőzés, amikor a monacói meccs hőse, Vécsei Bálint sarokkal talált a bicskei kapuba, és a címvédő végül 2-0-s sikerrel jutott a legjobb 32 közé. A Fradi sikere azt jelenti, hogy valemennyi NB I-es csapat várhatja a 4. forduló sorsolását.
Eredmény, Magyar Kupa, a 32 közé jutásért:
Bicske (NB III) - Ferencváros 0-2 (0-1)
gól: Gojak 45+2., Vécsei 87.