Szívszorító titkok és keserűségek Haumann Péter életében és halálában

Vágólapra másolva!
Korosztályának egyik legnagyobb színésze volt, számos kitüntetése mellett érdemes és kiváló művész, Kossuth-díjas, a Nemzet Színésze cím birtokosa. A Színház című folyóirat róla készült, Örök szólista című elemzésben írták:"Mindent tud a néző elkápráztatásáról. Bármikor eléri, hogy imádják. Óriási bohóc lakozik benne. Ez rejtőzködésének és szinte ars poeticus profizmusának közös eredője. Szomorú bohóc - a legnagyobb nevettetők egyike." Haumann Péter persze - és ezt az elemzés is hangsúlyozza – a nevettetés mellett bármely műfajban a legmagasabb szinten művelte hivatását. Idézett elemzés szerint: „Műfaji széles spektruma pedig nem mindenevés, hanem ez az a valami, amit színészmesterségnek hívnak, és amiről egyre többen kapnak papírt, de egyre kevesebben gyakorolják. (...) A nagy színész onnan ismerszik meg, hogy Willy Loman és Harpagon, Tevje és Max (Producerek),Hókuszpók és Safranek, Louis de Funés és Peter Fitz, a Katona József Színház, a Tivoli és a Madách egyszerre jutnak róla eszünkbe." Haumann Péter valóban kiemelkedő alakítások sorát nyújtotta a polgári színjátszás egyik körúti fellegvárában éppen úgy, mint a belváros szívében működő, saját értékrendjéhez talán közelebb álló művészszínházban. Más kérdés, hogy teljesnek mondható pályáját maga is teljesnek érezte-e, pályája végéhez közeledve megkapta-e azt a figyelmet és törődést, amely amúgy a kevésbé látványos munkásságot maguk mögött tudó, ám hasonló odaadással dolgozó színészeknek is kijárna.
Vágólapra másolva!

Kondás Pityu
Az Őrült nők ketrecének Zazáját Haumann Péter vendégként játsza el a Fővárosi Operettszínházban. Partnere Németh Sándor, a darab színre állítója Vámos László.
1991-ben, a bemutató évében az ötven éves Haumann Péter kapja a kritikusoktól a legjobb férfialakítás díját Zaza szerepéért.
 

A darab még színen van az Operettben, amikor a színész feladja tagságát a Radnóti Színházban és 1994-ben csatlakozik a főváros  művész színházához, a Katona József színház társulatához.

A váltás nem előzmények nélküli.
Haumann Péter még az általa szovjet laktanyához hasonlított Nemzeti Színház tagjaként hívta fel a Katona József Színházat igazgató Zsámbéki Gábort 1989-ben, hogy felajánlja a „szolgálatát."
Haumann Péter visszaemlékezése:

Ő akkor úgy beszélt velem, mint Kondás Pityu a malacával – ahogy mondom.

Zsámbéki Gábor egyebek közt azzal utasítja vissza Haumann Péter jelentkezését, hogy szerepkörére olyan kiváló színész áll a teátrum rendelkezésére, mint Sinkó László – aki, egyébként Haumann Péter egykori debreceni lakótársa volt.
 

Zsámbéki Gábor megsebzi a színészt, aki a következő három évben úgy érzi, hogy a „cipője mellett" jár.

Sinkó László 1994-ben távozik a Katona József Színháztól – ahogy Csomós Mari, Blaskó Péter, korábban Udvaros Dorottya, Básti Juli, még korábban Cserhalmi György, Gáspár Sándor, Eperjes Károly, Dörner György ugyancsak. Haumann Péterre hirtelen szükség lesz. Szerződéskötése után nem sokkal a színház három előadását is meghívják egy madridi fesztiválra, amely darabokban már Haumann Péter játssza a főszerepeket.
A nemzetközi színházi világban is nagy elismeréssel reflektálnak művészi teljesítményére.

Haumann Péter úgy érzi: ezzel a debütálással fityiszt mutatott az őt korábban elutasító színigazgatónak.

 

Tordy Géza, Bodrogi Gyula, Király Levente, Haumann Péter, Molnár Piroska és Törőcsik Mari, a nemzet színészei a Nemzeti Színházban 2014. december 1-jén, mielőtt új tagot választanak a novemberben elhunyt Gera Zoltán színművész helyére Forrás: MTI/Kallos Bea

 

Ötről a hatra
A színész ötvennégy évesen lesz a Katona József Színház tagja.
Két Jászai-díja után 1980-ban megkapta az érdemes művész címet, 1985-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. Színházi feladatai mellett számtalan filmben is jelentős alakítások vannak már mögötte, ahogy televíziós, rádiós, szinkron jelenléte is hangsúlyos.
Egy interjúban mondja a következőket:

Sok kollégám a színházat emeli mindenek fölé. Nekem viszont minden munka érdekes. Egy-egy film-, tévé-, rádiószerep ugyanazt az örömteli izgalmat hozza, ha jó az anyag, ha jó a rendező. Még a szinkronizálást is szeretem, hiszen micsoda rendkívüli tanulmányra ad lehetőséget, ha mondjuk Lawrence Olivier-nek kölcsönadom a hangomat, és közben filmkockánként figyelhetem zseniális játéka minden mozzanatát.

Ötödik Katona József Színházban töltött évadában a Szabad Föld című lap újságírójának beszél arról, miként változott a szakmai értékrend: „Korábban feltűnőbb volt, ha valaki jót alkotott, mint most. Manapság viszont kevésbé szembetűnő, ha valaki vacakot csinál, ezért ezek könnyebben át is mennek a lécen. Hogy ki ad erre pénzt? Hát a vacakok..."
Az akkor ötvenkilenc éves színész az egészségét firtató kérdésre azt feleli:

Három-négy éve megrendült, trombózis, tüdőembólia... Szegeden remek orvosok kezébe kerültem, most már szerencsére minden oké.

A megélhetés lehetőségei kapcsán feltett kérdésre azt válaszolja:

Keményen kell talpalni a színházban, ami olykor kilenc különböző szerepet jelent hét közben. A magam becsülése persze ebben a dologban is többet ér, vagyis nem adom el magam „olcsón". Bár az is igaz, időnként rettenetesen zavar, amiért ennyi munka mellett nem jutok ötről a hatra.

 

Holdfogyatkozás
A szakmájának élő színész egyéb „kedvteléseiről" ritkán nyilatkozott. Egyebekre nem is igen volt ideje. Megszólalásaiból annyi kiderül, hogy hatvan felé közeledve is eljárt kocogni, például az otthonához közeli MOM parkba. A Katona József Színházba pedig gyakran érkezett kerékpárral.
A vadászat egy kollégája kapcsán lett az élete része. Már a pályától vissza vonulva, 2021-ben vallott erről nyolcvanegy évesen.
 

Bodrogi csalt bele, elvitt egyszer Pilisre (nem a Pilisbe, hanem Pilis nagyközségbe) vadászni. Hajnalban keltünk, sötét volt még, ilyen napszakban én azelőtt nem voltam erdőben. Csodálatos illatokat hordozott a levegő, és egy mélyúton mentünk, ami azt jelenti, hogy két oldalról magas part övezte – az idő vagy a víz vájta ki így. Egyszer csak zörgést hallottunk, és felettünk egy szarvasrudli úszott át a levegőben, az egyik partról a másikra. Elképesztő látvány volt. Bodrogi rám nézett, és azt mondta: „Na, egyelőre odaadom neked a vadászbicskámat, de aztán kezdj el gyűjteni pénzt, hogy felszereld magad. Látom, megtalált a pillanat." De ennyi idősen engem már nem csupán az elejtés izgalma vonz, hanem legalább olyan súllyal a figyelem. A teljes csönd. Az ember kiesik térből és időből. Egyszer meglepett például egy teljes holdfogyatkozás – nem tudtam előre. Egy tisztáson ültem, és olyan barátságba kerültem akkor a holddal, hogy az volt az érzésem, árnyjátékot játszhatnék rajta, mint az unokáimmal. Ennyire elbíztam magam a látványban.


Haumann Péter lánya Petra, és Máté fia is követték édesapjukat a hivatásában. Petra önállóan készült a felvételijére a Színház- és Filmművészeti Egyetemre. Máthé is túljutott a budapesti intézmény utolsó felvételi fordulóján, végül mégis egy londoni intézmény a Guildhall School Of Music & Drama-ban tanult. Dávid más területen talált hivatására. Pályakezdésük idején mondta Haumann Péter:

Mindannyiukért izgul az édesanyjuk, mivel ez a világ jelenleg nem kínál fel logikus építkezési lehetőséget...


Akkoriban említi azt is:

A legjobb barátaimat a rendszerváltás körül elveszítettem. Én maradtam a régi, ők meg mások lettek...

 

Haumann Péter az idegen turista és Bán János a falubeli szerepében Borbély Szilárd Az olaszliszkai című drámájának fotóspróbáján a Katona József Színházban 2015. október 6-án Forrás: MTI/Marjai János

 

A törődés hiánya
Haumann Péter huszonkét évet töltött el a Katona József Színháznál.
A színház honlapja a következő szerepeket sorolja a színász színházi oldalán.
Gombrowicz: Yvonne, burgundi hercegnő – Ignác király; Pirandello: Ma este improvizálunk – Palmiro; Dorst: Paul úr – Paul úr; Kleist: Az eltört korsó – Ádám, falusi bíró; Moliere: A fösvény – Harpagon; Reza: „Művészet" – Serge; Ibsen: Hedda Gabler – Brack bíró; Bernhard: A színházcsináló – Bruscon; Weöres: Szent György és a Sárkány – Miron; Dosztojevszkij: Az idióta – Ivolgin tábornok; Brecht: Puntila úr és a szolgája, Matti – Puntila; Shakespeare: Troilus és Cressida – Pandarus; Shakespeare: Macbeth – Várkapus; Ibsen: A vadkacsa – Ekdal; Srbljanović: Sáskák – Igniatovic úr; Shaw: A hős és a csokoládékatona - Petkov őrnagy; Parti Nagy Lajos: Pinokkió - Pinok Karcsi;Johann Wolfgang von Goethe: Faust I-II.- Miniszter/Ellenzéki, Thalés/Miniszter; Platón: Szókratész védőbeszéde; Słobodzianek: A mi osztályunk - Abram; Borbély Szilárd: Az olaszliszkai. Kevés főszerep...
Haumann Péter 1994-ben elnyeri a színikritikusok díját a legjobb mellékszereplőként a Katona József Színház Ma este improvizálunk című előadásában, illetve a Radnóti Miklós Színház Rosmersholm és Vőlegény című előadásaiban nyújtott alakításaival.
1997-ban a legjobb férfialakítás díját kapja a Katona József Színházban bemutatott Kleist darab, Az eltört korsó című darabjának Ádám bírójaként.
1999 és 2002 között a táncdalénekes Kovács Kati társaságában vezeti a Magyar Televízió Slágertévé című műsorát.
2008-ban a Centrál színház előadásában alakította Shylock szerepét Shakespeare A velencei kalmár című darabjában. A bemutató előtt mondja el egy interjúban, hogy az Ádám Ottó „iskolájában" elsajátítottak szerint fogja értelmezni szerepét. Shylock összetett személyiségére koncentrálva, a szerepben rejlő tragikumot a karaktert ért sorozatos csalódásokból felépítve.
2010 őszén a Nemzet Színészévé választották a meghalt Kállai Ferenc helyén.
2012-ben a miskolci színház vendégeként játssza el Willy Loman szerepét Arthur Miller Az ügynök halála című darabjában.

Van színikritikus, aki abban az évben ezért a szerepéért a legjobb férfi főszereplő kategóriában jelöli díjra. Van, aki a legjobb mellékszereplőt látja benne a Mi osztályunk című, Katona József Színházban színre vitt előadásában nyújtott alakítása kapcsán. Díjat végül nem nyer.

2015-ben nyilatkozta:

„Sajnálom az elmúlt hat-nyolc évet. Használhattak volna jobban is. Szókratészen kívül ebben az évadban is csak két szerepem volt a Katonában. A mi osztályunkban és a Faustban. Én már picit leszálló ágon érzem magam a színházban, Szókratész a korlát lett számomra, korlát, amelyben megkapaszkodhatok. Ezért is tudok újra és újra visszatérni hozzá anélkül, hogy megunnám. Lelki szükséglet.

Haumann Péter hetvenhat évesen, 2016-ban távozott a Katona József Színháztól.
Haumann Péter azonban úgy nyilatkozott:

Azért hagytam ott őket, mert nem törődtek velem. Rengeteg olyan szerep volt, amit nyugodtan rám bízhattak volna.

 

Interjúban említi Strindberg Haláltánc és Hauptmann Naplemente előtt című műveit.

 

Haumann Péter Harpagon szerepében Moliére A fösvény című komédiájának próbáján a fővárosi Magyar Színházban 2017. február 21-én este Forrás: MTI/Marjai János

 

Kispárnás látomások
Haumann Péter 2016-tól néhány évig szabadúszóként dolgozik – ritkásan.
Ennek kapcsán mondta:

Azzal, hogy elváltam a Katona József Színháztól, elvétve vállaltam már csak szerepeket, aztán ez is szépen lecsengett. Ahogy az Írás mondja, ideje van a szólásnak és ideje van a hallgatásnak. Eljött hallgatás ideje nálam és jól esik.

 

Az Írás valójában fordítva mondja, ott hallgatást követi a szólás, de a színészben akkor így idéződött fel a tanítás.

Utoljára 2021-ben, a Macskák 1500. előadásán lépett színpadra az általa korábban háromszázszor eljátszott Tus szerepében. Abban az évben egy televíziós műsorban jelenti be, hogy végleg visszavonul. Még ad néhány interjút, az egyikben megkérdezik: miért nem tanított maga is, továbbadva mindazt, amit a hivatásáról tud? Haumann Péter válasza:

Szó volt róla, hogy taníthatnék is, de én már magát a „tanítás" szót sem szeretem. Inkább azt használnám, amit Hamlet mond: „Vessük össze a látszat felől kettőnk ügyét" – nézzük meg, kinek mi a véleménye. Angliában egyetlen tanár sem színész vagy rendező, hanem mindegyiknek a tanítás a hivatása. Nem is mondják meg, hogy mit hogyan csinálj. Helyette azt vallják: Tudjuk, hogy megvan hozzá a képességed – a mi dolgunk, hogy levegyünk minden olyan terhet a válladról, ami ennek a kibontakozását gátolja. Hozzánk, a Katonába a reggeli kispárnás látomással érkeztek a rendezők, azokat vasalták be a színészen.


Utolsó interjúját azzal zárta:

Az emberi gyűlölködés és gáncsoskodás elszomorít. Drukkolok a gyerekeimnek és a fiataloknak!

 

Haumann Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a nemzet színésze Forrás: MTI/Mti/Haumann Péter Családja Által Közzétett Kép

 

Művészparcella
Amit megszólalásaiban felvet, már csak hivatásom okán is arra késztetett, hogy magam is interjút kérjek tőle. Rákérdeztem volna arra is, hogy Budapestről elköltözve békességre lelt-e Paloznakon?
Szakmai kollégák, színházi barátok ugyanakkor arra intettek: ha a nyilvánosság előtt nem is mutatja, a szakmai dolgok kapcsán egyre kedvetlenebb.
Ám visszavonulásának évében derűs pillanatokról is beszámolt. Például az unokái kapcsán.

Hála Istennek van négy. Azért harcolok, hogy minél több időt tölthessek velük. A szüleik dolgoznak, keveset vannak velük. Most jövök én. Szeretnek. Szórakoztatóak. Játszani tudok nekik, és milyen jólesik! Ami nem a színpadra megy, az megy rájuk. Nagyon nagy szórakozás ez nekem. Remek dolgokat tudok játszani velük.

 

Mégis, mielőtt felhívtam, valójában évekkel korábban meghalt apámban „bíztam", közös emlékekben, Haumann Péter egy színpadról felém küldött huncut kacsintásában a tapsrendél.

Felhívtam, felvette.
Családnevemet mintha sosem hallotta, elutasított, nem kért a pályafutását megidéző, távozásának okait firtató interjúból.
Más esetben megismételtem volna a nevem, humorral fűszerezve emlékeztettem volna, hogy ki is volt az édesapám. Nem tettem meg, nem azért, mert megbántott az indulata, az újságírót lepattintó sarkosság.

Hanem azért nem, mert áttörhetetlenek tűnt az indulatán is átütő keserűség.

2022. május 28-án a médiából tudtam meg, hogy hosszú betegség után 81 éves korában meghalt Haumann Péter. Június 17-én katolikus szertartás szerint helyezték végső nyugalomra a Farkasréti temető művészparcellájában. Apám, s más volt kollégái sírjai közt.
Titkok sokaságát fedi ott a föld.

Források:

Arcanum Digitális Tudománytár

Az utolsó interjú Haumann Péterrel az InfoRádióban - https://www.youtube.com/watch?v=N0CNNUXo7jY

Fegya és Barátai - Haumann Péter - https://www.youtube.com/watch?v=fullndgTl9o

Maszk Nélkül: Hauman Péter - szerkesztő, riporter: Kolczomay Katalin, Magyar Művészeti Akadémia

Lehetetlen: Haumann Péter - https://videa.hu/videok/emberek-vlogok/lehetetlen-haumann-peter-UpEBSpTqNo7CShiR