Vitézy Dávid: Folytatódhat a gödöllői és a csömöri HÉV felújításának és metróvá fejlesztésének tervezése
A projekt megvalósulásával növekszik a közösségi közlekedés versenyképessége a térségben.
A projekt megvalósulásával növekszik a közösségi közlekedés versenyképessége a térségben.
Vitézy Dávid szerint az érdemi szakmai egyeztetést és a párbeszéd lehetőségét a nyilvános Facebook-posztban vagy videóban való üzengetés eleve kizárja.
Három koncepció készült a Rákospalota-Újpest állomás átalakítására.
Megkapta az építési engedélyt a fejlesztési projekt, amely régi hiányosságot szüntet meg a főváros közlekedésében.
Az épület környezetében vasúti tematikájú játszókert létesül, teraszán szabadtéri mozivetítéseket is tartanak majd.
Ingyen, tizenöt napos határidővel a BKK törölhette volna a reptéri vonaljegyeket az automatákból, de mégsem így tett.
Az MSZP fővárosi frakcióvezetője korábban így minősítette azt, akiknek nincs jogosítványa.
Vitézy Dávid: Ha meghiúsul a 3-as metró felújítása Karácsonyék miatt, közel 200 milliárdos kár érheti az országot.
Nem helyes a főváros javaslata - mondta a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója.
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója egy hatpontos intézkedéscsomag bevezetését javasolja.