Egy műsor, ahol a szuperférfi megtalálja a szupernőt

Vágólapra másolva!
Radnai Péter producer a Társalgó vendégeként többek között elmondta: a tv2-n szeptember elejétől induló Nagy Ő című műsor szereplői az RTL Klub Survivor - A sziget című reality show-jával ellentétben nem a túlélésért küzdenek, hanem a szerelemért. Szerinte biztosan vannak a valóságshow-knál "rendesebb" műsorok is, de ezek meg szórakoztatóak.
Vágólapra másolva!

- Szerintem a BB is és a VV is egy nevetséges kis baromság. Csak arra jók, hogy ízléstelenségükkel butítsák az embereket, akik mint a birkák mennek is a médiumok akarata után, és persze kihúzzák a nézők zsebéből a pénzt. Ön szerint mikor lesz ennek vége? Mikor látják be a tévék, hogy ezt nem lenne szabad? (miki_rurki)
- A valóságshow egy műfaj, ami a világon mindenhol működött - voltak, vannak és lesznek nézői. És az sem titok, hogy pénzt hoz. Ameddig egy-egy ilyen vállalkozás nyereséges, addig egy kereskedelmi televízió, nem fogja azt mondani, hogy ezt nem szabad. Szerintem a közszolgálati médiának kellene alternatívát nyújtania, mert a kereskedelmi csatornák mindig is vezető szempontnak fogják tekinteni az üzleti érdekeiket.

- Mit jelent az, hogy producer? Te adod a zsetont, és tiéd a felelősség? Vagyis, ha bukik a műsor, akkor a Te - befektetett - pénzed (is) bánja? (l_sc)
- Jó a kérdés. A producer megjelölés általában azt jelenti, amit te is mondtál. Ebben az esetben azonban az én munkám inkább a főszerkesztőéhez hasonlít, ami azt jelenti, hogy én vagyok felelős a műsorért, de kizárólag tartalmi ügyekben.

- Szerintem a BB2 elég rossz volt. Miben látja a nagy visszaesést a BB1-hez képest? (kirie)
- Ha a BB2 játékosai szerepeltek volna a BB1-ben, akkor korántsem lett volna ilyen az eredmény.

- Gondolom, számított rá, hogy lesznek, akik megvetik, amit csinál, de Ön szerint miért sikeresek ezek a valóságshow-k? Nem vagyok kíváncsi az ezt a témát boncolgató riportokra, én a producer "szájából" szeretném hallani. (curian)
- Kevesebben vetnek meg, mint gondolná. A valóságshow-k sikerének legfőbb oka szerintem az volt, hogy az emberek végre VALÓDI embereket láthattak, főműsoridőben, tehát nem színészeket és főleg nem politikusokat. Olyan élethelyzetekkel találkozhattak, amelyeket eddig tévében soha nem lehetett látni. Végre volt téma az embereknek, szerintem a valóságshow-k előtti években az emberek szinte csak a politikusokról, a botrányokról vagy az úgynevezett sztárokról beszélgettek a fodrásznál, a kozmetikusnál, az orvosi rendelők előtt, a piacon satöbbi. Tavaly szeptembertől hirtelen új téma érkezett. Ha nem lett volna ennyire sivár a "piac", akkor kevésbé lettek volna sikeresek ezek a műsorok. Jó volt a nézőknek végre olyan embereket látni és meglesni, akik akár a szomszédjukban is élhetnének.

- A Bachelor után nem fogod magad úgy érezni, mint egy exkluzív madame? (rgy)
- Háááááááát... Erre még nem gondoltam, de majd hasznosítom tapasztalataimat.

- A Hárman párban-ról vannak már nézettségi adatok? Gondolom, most azt fogja mondani, hogy milyen marha nézett az a kiváló műsor... (Andras31)
- A Hárman párban átlagban 28-30 százalékos nézettséget hoz, a Barátok közt-tel szemben. Ez jó eredménynek számít. De ha kíváncsiak vagytok, már nem kell sokáig várni, mert szeptember elején indul a Nagy Ő, hogy megtalálja igazi párját! Addig már nem kell sokat aludni, mindenkinek jó nyarat kívánok, köszönöm a kérdéseket, remélem, nem bántátok meg, hogy velem dumáltatok! Szevasztok!