Egy műsor, ahol a szuperférfi megtalálja a szupernőt

Vágólapra másolva!
Radnai Péter producer a Társalgó vendégeként többek között elmondta: a tv2-n szeptember elejétől induló Nagy Ő című műsor szereplői az RTL Klub Survivor - A sziget című reality show-jával ellentétben nem a túlélésért küzdenek, hanem a szerelemért. Szerinte biztosan vannak a valóságshow-knál "rendesebb" műsorok is, de ezek meg szórakoztatóak.
Vágólapra másolva!

- A Nagy Ő-ben nem lesznek esetleg megalázó helyzetben a játékosok? Mert szerintem a BB-ben valamikor ebben a helyzetben voltak. (Roli02)

- Nem lesznek, hiszen ahogy mondtam, itt romantikus randevúkon vesznek majd részt. Az azonban biztos, hogy kemény pillanat lesz, amikor mondjuk négy nő ül majd a Bachelorral szemben, ő már mind a néggyel randizott, sétálgatott velük kézen fogva valahol (persze csak akkor, hogyha ők mindketten így akarták), esetleg csókolóztak is, majd a Bachelor a négyből csak háromnak ad rózsát, tehát egy kiesik.

Forrás: tv2

- Nekem kicsit olyan ez az egész, hogy van egy hapsi, aki előtt k...kodnia kell egy csomó csajnak. Nem gusztustalan ez rohadtul? Erkölcs meg ilyenek? Simán nem lehet így - főleg tv-kamerák előtt - ismerkedni. Főleg nem szerelmesnek lenni. A nők úgy mennek oda, hogy "Hűűű, majd most jól szerelmes leszek. De jó." Ezt nem gondolhatják komolyan (miki_rurki)
- A játékra senkinek nem kötelező jelentkezni, tehát nyilván olyanok jönnek majd, akik készek egy ilyen kalandra, akár kamerák előtt is.

- Nem lenne sokkal kifizetődőbb, ha rendes, normális műsorokat adnának le ezek helyett a korántsem mozgalmas és érdekfeszítő házi készítésű sorozatok helyett? (Plague)
- Szerintem ezek is rendes műsorok, biztos vannak még rendesebb műsorok.

- Mi alapján választják ki a lányokat a Nagy Ő-ben? (Roli02)
- A legfontosabb, hogy izgalmasak legyenek, persze facérok, keressék az igazit, legyenek helyesek, csinosak, legyenek nyitottak izgalmas kalandokra. Fontos, hogy "valódi", "életszerű" közegből jöjjenek, tehát legyenek köztük tanárok, nővérek, jogászok, modellek, azaz olyanok legyenek, akiket a Nagy Ő is szívesen megismerne.

- A forgatás alatt mennyire lesznek összezárva a játékosok? (TTq)
- Két villában játszódik (a randevúkon kívül) a műsor, a férfi lakik a Bachelor-villában, ahol a kiszavazások, vagyis a rózsaceremóniák zajlanak (mindig annak fog rózsát adni a Bachelor, akit szeretne a játékban tartani). A lányok egy másik villában laknak, onnan indulnak a különböző randevúkra, illetve az előbb említett rózsaceremóniákra.