Studniczky: Felvesszük a versenyt a hokinemzetekkel

Vágólapra másolva!
A magyar jégkorong évről évre erőn felül teljesít, és rendre kellemes meglepetést okoz a szurkolóknak, a nagy álom, az A csoportos világbajnokság egyelőre még nem jött össze, de ha minden jól megy, akkor pár éven belül hazánkban fogadhatjuk a sportág nagyhatalmait, hiszen a magyar szövetség megpályázta a 2012-es rendezést. Studniczky Ferenc, a honi szövetség első embere a Vendégszobában többek között azt is elmondta, hogy mi minden kell ahhoz, hogy az álom valóra váljon, de azt is megtudhattuk tőle, hogy milyen lehetőségek rejlenek az utánpótlásban, milyen hatással van az egyre több fedett jégpálya a sportág fejlődésére és hogy hol érdemes körülnézniük azoknak a lányoknak, akik jégkorongozni szeretnének.
Vágólapra másolva!

- Az Ocskay, Palkovics-féle generáció lassan kiöregszik, milyennek látja az utánpótlást? [jl picare]
- Nagyon remélem, hogy Ocskayék még egy jó pár évig versenyezni tudnak, erre a korosztályra szoktam mondani, hogy megérdemelnék egyszer, hogy az A csoportban játszhassanak. A közvetlen utánpótlás, szaknyelven szólva, lukas egy kicsit, de ezt az elkövetkezendő időszakban - főleg a Héraklész-programban részt vevő 18 éves csapatunkkal - feltöltve megoldhatónak látszik a generációváltás.

- Az NHL-ből van érdeklődés magyar játékosok után Szuper Leventén kívül? [Pano]
- Vas János személyében jelenleg is van egy NHL-es játékosunk, és nagyon bízom benne, hogy a korábban említett 16-18 éves korosztályban lesz hasonló képességű játékos, aki esetleg a tengerentúlon is szerepelhet majd.

- Nagyon szeretnék megtanulni jégkorongozni, csak az a baj, hogy lány vagyok! Ez vajon akadály számomra? [haegyjócsajkell]
- Nem, mert létezik női jégkorong is. A magyar női jégkorong szépen fejlődik az elmúlt időszakban, és lehetőség van arra, hogy a honlapunkon lévő bármelyik klubunknál jelentkezzen játékra.

- Ön tud hokizni? [a frandzba]
- Tudok.

- Mi a véleménye a jégkorong sajtójáról? [Fenegyerek27]
- A Magyar Jégkorong Szövetség elnöksége és a jégkorongban dolgozók egyik legnagyobb célkitűzése, hogy jó kapcsolatot tartsunk fönn a sajtóval. Ebben a kapcsolatban a magunk részéről is megteszünk mindent, egyfelől a jó kiszolgálást, másfelől a naprakészséget biztosítjuk, ugyanakkor meg kell állapítani, hogy a sportsajtó nagyon pozitívan áll a sportághoz és az abban részt vevőkhöz. Szóval azt kell hogy mondjam, igen jó kapcsolatban vagyunk a sajtóval, és sokat köszönhetünk nekik abban, hogy a sportág megítéltetése olyan, ahogy a kedves olvasók olvashatják. Nagyon remélem, hogy a jövőben is ugyanígy támogatja majd a sajtó sportágunkat, mert igen nagy szükségünk van rá.