Sidi Péter célzóvíz nélkül is pontosan lő

Vágólapra másolva!
Pályafutása során két Európa-bajnoki címet szerzett, utóbbit éppen a hét végén, Győrött rendezett légfegyveres kontinensviadalon. Sidi Péter azonban ennél többre vágyik. A magyar sportolók között másodikként szerzett kvótát az athéni olimpiára, ahol minimum döntőbe várja magát. Úgy véli, a sportágon belül szomorú a helyzet, de nem reménytelen, főleg egy olyan versenyzőnek, aki imádja a sportot.
Vágólapra másolva!

- Gyakorlatilag elsők között szereztél olimpia kvótát. Ez könnyített a felkészüléseden, vagy sem? Nem félsz, hogy lanyhul a figyelem/fegyelem augusztusig? (bumm-bumm)
- Ez így van, hiszen Igaly Diával együtt 2002-ben a vébén szereztünk elsőként olimpiai kvalifikációt - ő egy nappal hamarabb versenyzett, így övé lett az első kvóta. Felkészülés szempontjából ez nagyon jó volt, hiszen sokkal könnyebb volt megtervezni az elkövetkezendő versenyeket és összeállítani a felkészülési tervet is. A figyelemről csak annyit, hogy inkább a labdasportágak vannak a médiában, a sportlövőkről pedig nagyon ritkán hallani, pedig az eredményesség tekintetében az élmezőnybe tartozik ez a sportág.

- Szombaton volt az Eb. Ezt most jól megnyerted. Ez most azt jelenti, hogy tuti az arany az olimpián? (zsirbufe55)
- Az igaz, hogy toronymagasan sikerült megnyerni az EB-t, ami sokkolta a külföldi versenyzőket is, de az olimpián senki sem mehet 100 százalékra. A cél mindenképpen a döntőbe kerülni, mert olyan kicsi különbségek vannak, hogy a döntőben már bárki nyerhet. Világranglista-vezetőként pedig szeretnék ott is hasonló jó formában versenyezni.

Forrás: [origo]

Kattintson a képgalériához!

- Mivel lehet magyarázni, hogy amíg Eb-ken és vébéken nyerünk érmeket (aranyat is), addig olimpián ez ritkán adatik meg? Ennyire más a közeg? Vagy nehezebb a mezőny? (bumm-bumm)
- Az élsportban mindenhol sokkal szorosabb lett az aranyért való küzdelem, de a fő ok az, hogy Magyarországon nincs "profi" sportlövő, aki csak a sportból meg tudna élni. Ezért valahol mindenki csak hobbiszinten űzi a sportot. Más országokban az a szokás, hogy a rendőrség és a katonaság foglalkoztatja a sportlövőket főállású sportolóként. Még egy dolog pedig, hogy az utánpótlás gyenge, hiszen ha ebben a sportágban hosszú évek munkájával lehet eredményt elérni. És a kisgyerekek inkább olyan sportágat választanak, ahol, sok pénz is van. Lásd foci, ahol a kispadon ülő játékos is milliókat keres.

- Az olimpián már biztosan tudod, mikor, melyik nap versenyzel. Tervezed, hogy emellett még megnézel más sportágakat, más magyar versenyzőket? (athen2004)
- Mindenféleképpen megnézem a többi magyar versenyzőt is, ha lesz rá lehetőségem és főképp, ha kapok rá jegyeket. Sydneyben inkább csak a selejtezőkre kaptunk jegyeket.

- Milyen előjelekkel készül a magyar sportlövőcsapat az olimpiára? Nyilván nehéz lesz megőrizni azt a vezető pozíciót? (coll)
- Athénban több sportoló lesz ott (sportlövészetben), mint Sydneyben. Ezért az esélyek is nőttek valamennyivel. Reméljük, hogy az olimpián is kijön a lépés, és akár több érmet is fogunk szerezni.

- Te mennyi magyar aranyat tippelsz az olimpián? (coll)
- Szerintem kevesebb lesz, mint Sydneyben. De reméljük, sok meglepetésérem is lesz, és akkor tartani fogjuk a szintet.

- Meddig akarod űzni ezt a sportot? Szerinted meddig lehet? Mit csinálsz majd utána? (esten)
- Ez a sport kortalan. Sydneyben a 3x40 összetett versenyszámban például a dobogó átlagéletkora 44 év körül alakult. A legidősebb általam is ismert aktív versenyző (mellesleg az elitbe tartozik még ma is) a svéd pisztolyos Skannaker. Addig lehet csinálni, amíg szereted és eredményes vagy. Jelenleg a másoddiplomámon dolgozom, így próbálok készülni a sport utáni életre is.

Köszönöm mindenkinek a beszélgetést! Szurkoljatok az egész csapatnak az olimpián! Sziasztok!