Sidi Péter célzóvíz nélkül is pontosan lő

Vágólapra másolva!
Pályafutása során két Európa-bajnoki címet szerzett, utóbbit éppen a hét végén, Győrött rendezett légfegyveres kontinensviadalon. Sidi Péter azonban ennél többre vágyik. A magyar sportolók között másodikként szerzett kvótát az athéni olimpiára, ahol minimum döntőbe várja magát. Úgy véli, a sportágon belül szomorú a helyzet, de nem reménytelen, főleg egy olyan versenyzőnek, aki imádja a sportot.
Vágólapra másolva!

- Van pénz ebben az egész sportlövészetben? (DeadTear)
- Pénz nagyon kevés! Ha valaki pénzért akar sportolni, annak teniszezni, golfozni vagy fociznia kell.

- Ha nincs pénz, akkor miért csinálod ? (JAB)
- Szeretem a sportot, és a suli mellett nagyon jó elfoglaltság. Pontos időbeosztást igényel. Pénz igazán csak akkor van a hasonló sportágakban (pl. birkózás), ha olimpiai arany van. Ráadásul nagyon sok olyan helyre el lehet jutni, ahová egyébként sosem mentem volna el.

Forrás: [origo]

Kattintson a képgalériához!

- Sok helyről hallani, hogy a magyar sport haldoklik a pénzhiány miatt. Ez szerinted is igaz? Most nem csak a te területedre gondolok. (turostaska)
- Ez így van. Elég csak az utánpótlást nézni. A mai fiatalok inkább karriert építenek, mintsem egy bizonytalan utat választanának. A pénzhiányt a legjobban az jelzi, hogy Magyarországon nincs olyan állandó lőtér, ahol világversenyt lehetne rendezni. Az Eb-n például bérelt elektronikus lőtáblák voltak felállítva egy sportcsarnokban.

- Soha nem írnak rólad az újságok. Nem vagy ismert. Ez nem zavar? Egyáltalán kapsz valamilyen támogatást? (esten)
- Ez a sportág jellegéből adódik (nem labdasport). Sportágon belül nagyobb a megbecsülés, és valahol ez kárpótol. Az ilyen egyéni sportágakra inkább csak az olimpia idején figyelnek oda a médiában. Támogatást a Wesselényi-alapítványtól lehet kérni, de ha nincs eredmény, akkor azt is el lehet felejteni. Szóval szomorú a helyzet, de nem reménytelen.

- Elég sokat utazol a világban, ismersz más nemzetből sportolókat. Külföldön milyen a megítélése a sportágnak úgy általában? Van, ahol kifejezetten népszerű? (akarmi8)
- Az ellenfeleket természetesen ismerem, és sokat is beszélgetek velük. A legnépszerűbb talán Németországban, hiszen csak a bajor részen több mint egymillió igazolt versenyző van. Népszerűségét pedig az is jelzi, hogy ott még a legeldugottabb kis faluban is van olyan lőtér, amiről itthon csak álmodunk.

- A magyar szövetség mennyire tud profitálni ebből a sikeres Eb-ből? Milyen a nemzetközi megitélése a magyar sportlövészetnek és különben is a magyar sportnak? (jean_luc_picare_igen_onnan)
- A magyar szövetség PR-munkája sajnos siralmas, nem használják ki a lehetőségeket. Persze olyan sportágakban sokkal könnyebb ezt megtenni, ahol állandóan a tévében vannak. Nemzetközi viszonylatban a magyar sportlövészet erősnek számít, világversenyeken mindig a legjobb 10 nemzet között szerepel, csakúgy, mint az egész olimpiai csapat.

- Lehet, butának találod a megjegyzésem, de te mennyire érzed "sportnak" a sportlövészetet? Hiszen a komoly testmozgás (l. labdajátékok, úszás, atlétika) hiányzik belőle (akarmi8)
- Ahhoz, hogy valaki világversenyen is világszínvonalú teljesítményt tudjon nyújtani elengedhetetlen a tökéletes fizikai felkészültség is. Nálunk a legtöbben futnak, és főleg a hosszútávfutás a jellemző. Ráadásul, ha nem vagy fizikailag tökéletes, akkor szellemileg sem fogod bírni a versenyt. Igaz, hogy a lőállásban kevés a mozgás, de nem szabad elfelejteni az 5-8 kg-os fegyvereket, amiket hosszú időn keresztül kell stabilan tartani.

- Hogy kell azt csinálni, hogy ne remegjen a kezed? Mire gondolsz lövés közben? (puska666)
- Sok gyakorlás, hideg fej. Lövészet közben sok minden az eszembe jut, de leginkább mindig az előttem álló céltábla és a technika jó végrehajtása jár a fejemben. És a jó technika hozza meg a telitalálatot, nem pedig fordítva. Ha valaki fordítva csinálja, akkor csak mázliból találja el e célt.

- Legendák keringenek a célzóvíz-használatról. Mi erről a véleményed? Éltél már hasonlóval valaha??? (athen2004)
- Célzóvíz = pálinka, tömény szesz. Régen használták a rövid versenyszámokban (gyorstüzelő-pisztoly, öttusa). Igaz, hogy nyugtatólag hatott, de ha hosszabb versenyszámról van szó, akkor a jótékony hatás átbillen, és jön a dülöngélés. Ráadásul mára már az alkohol is doppinglistás, így tilos, és senki sem él vele.