Korai Öröm: angyalok és ördögök

Vágólapra másolva!
A Korai Öröm nem tudott teljes létszámban megjelenni a szerkesztőségben, hogy válaszoljanak a olvasóink, chatelők kérdéseire, de egyébként se fértek volna a chatszobába. Ezért Emil, a zenekar billentyűse vállalta magára a nemes feladatot. A többiek meg majd elolvassák. A csevegés során egyik olvasónk felvetette, hogy a zenekar neve a korai szüzességelvesztésből adódik, amit azonban Emil azzal cáfolt, hogy mindössze abból adódik, hogy részegek voltak. Szerinte rossz név, ahogy nehezen értelmezi a "városi népzene" címkét is, melyet egy újságíró aggatott a zenéjükre. Mindenesetre azt reméli, húsz év múlva hegyi meditációs zenekar lesz a Korai.
Vágólapra másolva!

- Van olyan zenekar Magyarországon, akiknek csípitek a zenéjüket? (Dj_Lovers)
- Persze, sok, most például a Spacen Jodler sokak kedvence.

- Ha találkozhatnátok valamelyik sztárral kivel találkoznátok? (csajszyka001)
- Veled.

- Hogy működik nálatok a dalírás? Csodálatos témáitok vannak, profin összerakva! (azafaszi)
- A profi összerakást a koncertekre érted vagy a lemezekre? Általában közös improvizációból születnek a számok, túlzottan is demokratikus módon, így a koncerteken azt az egyveleget halljátok, amit. A lemezeken sok kompromisszum árán valamennyire letisztultabb a kép.

- Mi a véleményetek a fájlmegosztó programokról? Az internetes letöltésekről? Van még szerintetek értelme albumot kiadni? (--KuBu--)
- Nyugaton egy-két éve elkezdődött a fizetős letöltő zenei áruházak virágkora. Remélem, hogy ide is eljön nemsokára. A cédé rövidesen marginális zenehordozó lesz, mint ma a vinil, de ma is léteznek olyan internetes áruházak, ahol egész albumokat lehet letölteni borítóval és multimédiával.

Forrás: [origo]

- Ha valamit életetekben megváltoztathatnátok, mi lenne az? (Tokio-MHK)
- Sokkal többet zenélnék. Ezen a nyelven tudok beszélni a legjobban, így időpocsékolás a sok egyéb tevékenység.

- Mit gondoltok azokról a zenekarokról, akik szinte egyetlen élő fellépést sem vállalnak, mégis milliókat keresnek? (scott17)
- Ügyesebbek, mint mi. Másfelől sajnálom őket, mert az élőfellépés örömét nem helyettesítheti se a stúdiómunka öröme, se a pénz.

- Milyen gyerekek voltatok kisebb korotokban? Angyalok vagy ördögök? (csajszyka001)
- Persze, hogy ördögök! Mindig elkéstünk az iskolából, nem ittuk meg a kakaót, és szabotáltuk a zeneórát.

- És mit gondoltok azokról a zenekarokról, akik egy-az-egyben másolnak le külföldi bandákat? Például a Porno 69, akik nevetségesen "Linkin Park-osak" stb.
- Nekem a Linkin Park is másolás. Én személyesen semmi élvezetet nem találok abban, hogy olyan zenét játsszak, mint más. Ezzel mindnyájan így vagyunk a zenekarban, remélem a zenénken is érződik.

- Hogy ismerték meg egymást a zenekar tagjai? (<>)
- Az alapító tagok egy iskolába jártak. Vécsit, az énekest már akkor ismerte mindenki, és eredetileg az egyik perkást invitálták helyettesíteni, az első berlini koncertre. A dobos is abba a bizonyos iskolába járt, ő eredetileg ütősként szerepelt a zenekarban, én pedig a dobossal játszottam az Ansantré nevű zenekarban, ahol a régi gitáros is játszott. Sztondi, a másik perkás az FMK-ban dolgozott, ahol igen gyakran előfordult a zenekar. Vajdai Vili (didzseridu) és Pajzs Miki olyan vendégzenészek voltak, akik benn is maradtak a zenekarban. A kilencvenes évek második feléig a zenekar létszáma és összetétele folyamatosan változott, és sokszor a meghívott vendégzenészek zenekartagok lettek, ezért vagyunk ma ennyien.

Forrás: [origo]

- Nem tartjátok igazságtalannak, hogy egyesek életük végéig dolgoznak kevés pénzért, mások meg érdemtelenül "sztárokká" válnak? (Kiafaszagyerek?)
- Felesleges ilyenekkel foglakozni, mindenki tegye azt, amit kell tennie, a kérdéseket hagyjuk azoknak, akik nem tudják, mit kell tenniük.

- Melyikőtök rendelkezik hívatásos zenészi diplomával? Dzsesszkonzi stb.? (JOE SATRIANI)
- Viccelsz? Mindnyájan.

- Melyik koncertetekre emlékeztek vissza legszívesebben? Amire igazán jó visszaemlékezni? (JOE SATRIANI)
- A szentpétervári, koszovói, írországi, bulgáriai koncertek voltak nagyon jók, általában a hely és a közönség hagy olyan emléket, amire jó visszagondolni.