Schmitt Pál: Nem keverem a sportot és a politikát

Vágólapra másolva!
Sport- és politikai témákban egyaránt sok kérdés érkezett a Társalgóban Schmitt Pálhoz, aki karácsony előtt volt az [origo] vendége. Schmitt szerint a Fidesznek jó esélye van a 2006-os választás megnyerésére, de ehhez - sportnyelven szólva - harcmodort kell változtatniuk. Schmitt  még mindig nem dolgozta fel az olimpiai doppingügyeket, szerinte az érintett sportolóknak minél hamarabb bizonyítaniuk kéne, hogy képesek "tisztán" eredményeket elérni.
Vágólapra másolva!

Mi a kedvenc filmje? (Sanir)
- Nagyon régen voltam moziban, korábban szívesen néztem magyar filmeket, amire emlékszem, az egy olyan film volt, amiben Tom Cruise játszott, és ha jól emlékszem, Esőember volt a neve, nagyon tetszett.

Van-e számítástechnikával kapcsolatos kisebb-nagyobb tudása? (Sanir)
- Közepesen tudok számítógéppel dolgozni, három honlapon is folyamatosan érkeznek hozzám üzenetek, mert nem csak a MOB-nak és a Fidesznek vagyok vezetője, hanem - és ezt kevesen tudják - a világ olimpikonjai szervezetének is elnöke vagyok.

Szokott szabadidejében (ha van ilyen) chatelni? (Sanir)
- Nem, nem szoktam, de néha érdeklődéssel olvasok chateket, van úgy, hogy okulok belőlük, de legalábbis néha jót szórakozom. Ez is mutatja, hogy milyen különbözőek vagyunk, és megerősít abban a hitemben, hogy tiszteletben kell tartani a tőlem eltérő véleményeket is.

Önnek mi kell a boldogsághoz? (pite)
- Nagyjából ugyanaz, mint minden jóakaratú embernek, hogy kapjak és adjak szeretetet, hogy legyen munkám, aminek nem csak én látom értelmét, hanem mások is annak tartják, és hogy találjak újabb és újabb feladatokat, kicsit vagy nagyot, aminek megoldásához jókedvvel hozzáláthatok. Örömömet lelem a gyerekeimben és unokáimban, motorozásban, zongorázásban, egy jó pohár borban, a szép zenében, az olvasásban.

Nem rossz önnek és a családjának, hogy folyamatosan ingáznia kell Budapest és Brüsszel között? (queency)
- Ezt elég nehéz megszokni, a feleségem és a gyerekek nagyon toleránsak, tisztában vannak azzal, hogy a sors most nekem ezt a feladatot adta és csak így lehet végezni. A repülés nem fárasztó, a különlétet pedig fegyelemmel kell elfogadni.

Van ideje a sportolásra? (queency)
- Sajnos sokkal kevesebb, mint szeretném, úszással és szaunázással próbálom karbantartani magam, én is, mint mindenki, küszködöm a kilókkal, és a térdemet is megoperálták még egy vívósérülés miatt, régi kedvencemnek, a teniszezésnek tehát már egyáltalán nem tudok hódolni.