Schmitt Pál: Nem keverem a sportot és a politikát

Vágólapra másolva!
Sport- és politikai témákban egyaránt sok kérdés érkezett a Társalgóban Schmitt Pálhoz, aki karácsony előtt volt az [origo] vendége. Schmitt szerint a Fidesznek jó esélye van a 2006-os választás megnyerésére, de ehhez - sportnyelven szólva - harcmodort kell változtatniuk. Schmitt  még mindig nem dolgozta fel az olimpiai doppingügyeket, szerinte az érintett sportolóknak minél hamarabb bizonyítaniuk kéne, hogy képesek "tisztán" eredményeket elérni.
Vágólapra másolva!
Forrás: [origo]
Forrás: [origo]

Össze tudta egyeztetni a NOB-ban és az itthoni sportéletben betöltött tisztségeit a doppingügyek megítélésekor? (petey_t)
- Függetlenül attól, hogy milyen sapkát viselek éppen, én száz százalékig doppingellenes vagyok. 15 éve a MOB jelszava az, hogy "a becsületes játék az egyetlen út". Ettől nem kívánok eltérni, vállalom ugyanazt, amit a NOB elnöke mond, a doppinggal szemben zéró toleranciát kell hogy tanúsítsunk. Élére kívánok állni annak a magyarországi összefogásnak, akikkel közösen elérhetjük, hogy az athénihoz hasonló, mondhatnám tragikus esetek, a jövőben ne ismétlődjenek meg. Ehhez segítségül hívom, ha kell, önöket is, a chat résztvevőit, a sajtót, a testnevelő tanárokat, az edzőket, a szülőket, az idősebb olimpikonokat, mindenkit tehát, aki tehet bármit is a megelőzés terén, az ellenőrzés terén vagy a szankcionálások terén.

Miért nem tudták megvédeni azt a két magyar sportolót, aki doppingbotrányba keveredett? Nem lett volna szép, ha tíz aranyunk van és nem csak nyolc? (matt9)
- Amit lehetett, megtettük, de helyettük én sem tudtam volna "mintát" adni. Márpedig ha valaki bajnok akar lenni, ez kötelező gyakorlat verseny előtt, alatt és után ellenőrzésre, rendelkezésre kell állni. Engem nagyon érzékenyen érintett, azóta is nehezen dolgozom fel, hogy az általam vezetett olimpiai delegációtól két arany- és egy ezüstérmet vettek el, amire 110 éves történetünk során nem volt példa. Az ügyek még bíróság elé is kerülnek, ezért nem lenne szép dolog tőlem ebben az ügyben bővebben nyilvánosság előtt nyilatkozni, de arra már nagyon kevés esélyt látok, hogy az érmeket visszaszerezzük. Jó lenne, ha a három sportoló (a két atléta és a súlyemelő) visszatérne előbb vagy utóbb a pályákra és bizonyítaná garantáltan tiszta eszközökkel képességeit.

Mi lett a doppingosokkal? Nagyon eltűntek. (mrnemtudom)
- Tudomásom szerint február 8-án lesz a két atléta bírósági tárgyalása. Őket egyébként a magyar atlétikai szövetség felmentette, a súlyemelőesetekről már korábban döntött a nemzetközi súlyemelő szövetség, az ő versenyzői jogukat egy időre felfüggesztették. Az igazat megvallva örülök is neki, hogy lassan immár fél év után a figyelem a nagyszerű bajnokokra terelődik, azokra, akiket példaképként állíthatunk a magyar fiatalok elé. Én magam is szeretnék csak erre emlékezni, de mint felelős vezetőknek ki kell értékelnünk, hogy pontosan mi is történt, ki hol hibázott, és mindent el kell követnünk, hogy a magyar sportot ért csorbát kiköszörüljük.

Mit gondol a stadionrekonstrukciós programról és annak gyakorlatilag leállításáról? (Mr_Giggs)
- A magyar sportlétesítmények néhány ritka kivételtől eltekintve nagyon rossz, ahogy szokták mondani, lerobbant állapotban vannak, felújításukra nincs forrás, még a fenntartásuk is nagy gondot okoz az egyesületek és az önkormányzatok többségének. Márpedig a sportpályák ugyanúgy, mint az oktatási intézmények, a fiatalok nevelésének létesítményei, azok állapota, minősége, színvonala meghatározó lehet az őket igénybe vevő fiatalok számára.