Vágólapra másolva!
Mint azt már korábban is említettük Szilvinek ma nincs valami jókedve. Egy nyugtató nikotinrúd mellett elárulta Anettnek, hogy mi a baja. 
Vágólapra másolva!

Ideges attól, hogy úgy érzi Frenki ma este megint rá fogja dobni a jelet. Mint mondta tisztában van vele, hogy néhány lefordított új lesz a neve mellett, de az nagyon zavarná ha volt kedvese is őt választaná. Ebéd után Frenkivel is összefutott a dohányzórészen és úgy tűnt elérkezettnek látta az időt, hogy valamelyest ismét közelebb kerüljön a fiúhoz.

Forrás: RTLKLUB

Új fotók

Sz: Tiszta idegbeteg vagyok
F: Igen?
Sz: Igen, kész vagyok idegileg.
F: Miért?
Sz: Mert egy csomó minden bánt, meg zavar. Félreértések, amiket nem tudok kivel megbeszélni, és nem is akarok.
F: Én elvagyok magamban és kész.
Sz: De vannak dolgok, amiket ebben a szituációban nem így kell kezelni. Úgy érzem, hogy félreismersz. Frankón ezen gondolkodtam egész éjjel. Nem hiszem el, hogy így látsz.

Azt sajnos sose tudjuk meg, hogy a volt szerető erre válaszolt volna vagy nem, mert ekkor egyik lakótársuk lépett a teraszra, és egy pillanat alatt eltűnt Szilvi arcáról a komoly arckifejezés és a másik szereplővel kezdett foglalkozni. Frenki erre felállt - úgyis elszívta a cigit - és szó nélkül bement.