Nem tudott kijönni a jeges patakmederből egy férfi és egy nő a Mátrában, közben rájuk sötétedett

mentés Mátra
Vágólapra másolva!
Bajba jutott túrázóknak segítettek a rendőrök vasárnap a Mátrában. A mándoki pár nem tudott kimászni egy patakmederből, és közben rájuk sötétedett.
Vágólapra másolva!

Egy mándoki férfi hívta mobiltelefonjáról a Heves Megyei Rendőr-főkapitányságot január 31-én 18 órakor, hogy segítséget kérjen. A bejelentő elmondta, hogy Mátraszentimréről indultak társával túrázni, azonban

egy patak völgyéből nem tudnak kimászni a jeges talaj miatt,

és időközben be is sötétedett - írja a Police.hu.

Forrás: police.hu

A közlemény szerint a település körzeti megbízott rendőre és egy helyi férfi azonnal a bajba jutottak keresésére indultak, miközben telefonon folyamatosan tartották velük a kapcsolatot.

Az elmondottak alapján sikerült a pontos tartózkodási helyüket is megállapítani, így

Hutahely közelében megtalálták őket.

– A sérüléseket nem szenvedett férfit és nőt - valamint a velük lévő kiskutyát - kisegítették a patakvölgyből, a rendőrautóhoz kísérték, majd a Mátraszentimrén hagyott autójukhoz vitték – írják.