Vágólapra másolva!
Jövő héten nyit az idei Utazás kiállítás, ami annyiban mindenképpen más lesz az eddigiekhez képest, hogy a szakértők szerint ez lesz az első év, amikor jelentősen átalakulnak utazási szokásaink elsősorban a gazdasági válság és a gyenge forint miatt. Egy felmérés szerint ennek ellenére a magyarok többsége nem mond le az utazásról, ezért összegyűjtöttük azokat a közeli nyaralóhelyeket, ahova még ilyen körülmények között is megéri elutazni. Beharangozó a nyári szezonra.
Vágólapra másolva!

Spanyol tengerpart

Az Ibériai-félszigeten fekvő Spanyolország 3150 kilométeres tengerparttal várja a kikapcsolódni, üdülni vágyó turistákat.

Costa Brava

A magyar turisták legnagyobb számban ezt a partszakaszt keresik fel. A legolcsóbb buszos utazások célpontjai is az itt fekvő üdülő centrumok. A Pireneuoktól Blanesig tartó 130 kilométeres tengerpart többnyire köves, sziklás, de a városok előtti partszakaszokat több helyen homokkal, apró kaviccsal töltötték fel. Központja Lloret de Mar mára a kis halászfaluból fejlett turisztikai központtá nőtte ki magát. Costa Brava városaiból könnyen elérhetjük a katalán fővárost, Barcelonát.


Barcelonai pillanatképek

Costa Dorada

A 270 kilométeres partszakasz Malgrtattól Vinarosig tart, nevét aranyló homokjáról kapta. Ideális célpont a kisgyermekes családoknak. A környéken az apró halászfalvakban lévő egyszerű szállásoktól a minden igényt kielégítő luxusszállodákig válogathatunk igényeinknek és pénztárcánknak megfelelően.

Costa del Sol

Sokak szerint az igazi spanyol tengerpart. A legdélebbi spanyol partszakasz, egészen Gibraltárig húzódik. A homokos parton nagyon ritka az eső, még a téli időszakban is kedvező a hőmérséklet, néha még fürdésre is alkalmas. Mára sajnos a partszakasz nagy részén meglehetősen jelegtelen, betonszállodák sorakoznak, ezért gyakran nevezik a helyet Betonpartnak. A tengerparton kívül a kirándulni vágyók célpontjai lehetnek a közelben fekvő Malaga, Almeira, vagy Torremolinos.

Mallorca

A Baleári-szigetek legnagyobb kiterjedésű tagja, a Földközi-tenger egyik legkedveltebb és leglátogatottabb szigete. Ideális klímája (nyáron sincs 33 foknál több, a téli átlaghőmérséklet 14,6 Celsius fok), több kilométer hosszú, széles homokosa strandjai, a minden igényt kielégítő szállodái méltán teszik népszerű utazási célponttá. Ugyanakkor nem csak a fürdőzés és a napfény szerelmeseinek nyújt kiemelkedőt, hiszen a sziget számos látnivalóval büszkélkedik.


Rövidfilm Mallorcáról

A főváros, Palma de Marolca szűk óvárosi utcáin napokig barangolhatunk megcsodálva a leghíresebb épületet, a Katedrálist, a gyönyörű kastélyokat, múzeumokat, vagy éppen a tengeri kikötőt.

Ibiza

A mindössze 572 négyzetkilométer területű kis sziget egyre nagyobb népszerűségnek örvend a turisták körében. Ha Ibizáról hallunk, elsőre sokunknak az egész éjszakás bulik a discok külön világa, a pörgés ugrik be. Pedig Ibizának létezik egy másik arca is, ami miatt érdemes felkeresni. A nyüzsgő üdülőcentrumok mellett apró kis öblökben meghúzódó szállások, kis falvak, lakatlan, növényzettel gazdagon borított területek lehetnek célpontjai a kikapcsolódásra, pihenésre vágyóknak. A fehér homokos partot (ami miatt gyakran "Fehér Szigetnek" is hívják Ibizát) az egyik legszebb európai tengerpartként tartják számon. A csodálatos természeti adottságokon kívül Ibiza gazdag kulturális-történelmi emlékekkel is rendelkezik. Az UNESCO által a világörökség részévé nyilvánított szigeten mór, föníciai, római korokból származó emlékekkel találkozhatunk.

Tunézia

Az észak-afrikai tengerpart mentén fekvő Tunézia talán a legegyszerűbben és legolcsóbban megközelíthető afrikai célpont a magyar turisták számára. Az európai normáknak megfelelő tengerparti üdülő városok mellett, azok közvetlen közelében könnyedén beleszagolhat az ide látogató turista az észak-afrikai sivatagok világába, az arab emberek mindennapi életébe.

Hammamet

A fővároshoz, Tuniszhoz legközelebb eső nyaraló centrum Hammamet. Igazi tengerparti város, hosszú part menti sétáló utcájával, két kilométer hosszú, szélvédett homokos strandjával. Csak a közelmúltban vált igazi turista paradicsommá, előtte gazdag helyiek és milliomos európaiak villái álltak a tengerparton. Hammametből indulva kirándulásokat tehetünk a főváros nyüzsgő medinájába, teázhatunk a Tunisz mellet fekvő Sidi Bou Said kis kávézóiban és felkereshetjük Karthágó romjait.

Sousse

A Sahel vidékének központja, az ország harmadik legnagyobb városa Sousse. A várost az országhoz hasonló kettősség jellemzi. Közvetlenül a tengerparton sétálva bármelyik európai tengerparton is érezheti magát az ember. Viszont a tengerparton húzódó főutcát elhagyva már hamisíthatatlan arab világgal találkozunk. A medinában megcsodálhatjuk az arab városok kötelező épületét a Nagymecsetet, az arab tengerparti városokra jellemző Ribatot, melynek tornyából remek kilátás nyílik a városra.

Forrás: [origo]

A medina bazársorán szórakoztató bevásárló sétákat tehetünk, melynek során minden esetben kötelező alkudni a rámenős, de alapjában véve kedves árusokkal. Soussból kiindulva már elérhető közelségbe kerül az igazi hamisítatlan afrikai sivatag. A legegyszerűbb szervezett egy-két napos kirándulásokon részt venni, de a bátrabbak bérelt kocsival is útnak indulhatnak.

Forrás: [origo]

Útközben megcsodálhatjuk El Djem Colosseumát, mely Észak-Afrika legnagyobb amfiteátruma. Továbbhaladva elérjük Matmatát a kősivatag leghíresebb települését, ahol a mai napig barlanglakásokban élnek a helyiek. A környéken forgatták a Csillagok Háborúja filmek számos jelenetét. Az igazi homoksivatagot általában Douz városán keresztül érik el a turisták.

Forrás: [origo]

Djerba

Tunézia déli partvidékével szemben a szárazföldtől a Bu-Grarai öböl által elválasztva fekszik Djerba szigete. Az 514 négyzetkilométer nagyságú sziget Észak-Afrika legnagyobb szigete. Klímája kiegyensúlyozott, emiatt a nyarak elviselhetőbbek, a telek enyhébbek mit a szárazföldön, emiatt kedvelt célpont a Tunéziába utazók körében.

Forrás: [origo]

Fővárosa és a sziget központja Houmt Souk. A mindössze másfél kilométer hosszú városka bővelkedik látnivalókban (Sidi Zitoun mauzóleum, a Djama el Ghorba mecset, Fort Espagnol erőd). A várostól keletre találjuk a sziget leglátogatottabb tengerparti szakaszát a Sidi Mahrest. A nyolc kilométer hosszú homokos tengerpart igazi tengerparti paradicsom.