Hadi emlékhelyeink Vereckétől Szigetvárig

Vágólapra másolva!
A magyarországi és a határokon túli hadi emlékhelyeinket bemutató sorozatunk második részében olyan csaták helyszíneire kalauzoljuk el olvasóinkat, amelyek talán a kevésbé ismertek közé tartoznak.
Vágólapra másolva!

Forrás: [origo]

A magyar harcosok újabb hőstettének helyszíne. Szigetvár a mohácsi vesztes csata után fontos szerepet kapott a törökök elleni harcban, hiszen lezárhatta a nyugat felé nyomuló törökök útját. Az évek során több birtokosa volt, végül Habsburg Ferdinánd tulajdonába került.

1561-ben került a vár élére Zrínyi Miklós, akinek nevéhez fűződik a vár legjelentősebb eseménye. 1566-ban Szulejmán szultán Bécs ellen vonult. Az útjában álló Szigetvár azonban - köszönhetően a várat védő 2300 hős katonának - 34 napig feltartotta az ostromló sereget. Végül a maradék túlélő Zrínyi vezetésével kitört a várból és hősi halált halt. A csaknem teljesen szétlőtt várat a törökök újjáépítették. Ekkor alakult ki a vár ma is látható négybástyás épülete.

A várban ma a Zrínyi Miklós Múzeum működik, de itt található az ostrom alatt elhunyt Szulejmán szultán dzsámija is. Az egykori kitörés helyszínén Zrínyi lovas szobra áll. A váron kívül török emlékekkel találkozhatunk a város több pontján is. Szigetvártól 3 kilométerre található a Turbéki Templom melynek helyén temették el Szulejmán szultán szívét és belső szerveit. Turbék a mai napig a mohamedánok egyik európai zarándokhelye. A szultán ostrom alatti sátorhelyén épült fel 1994-ben (a szultán születésének 500. évfordulóján) a Magyar-török Barátság Park.