Egy-két hétig céltudatosan kóboroltunk: indiai táncmestereket látogattunk, megnéztük Bombayt, Ahmadabadot, Punét - majd hirtelen elhatározással lebuszoztunk Goa tartományba. Goa - valaha - India-ízű egzotikus gyümölcs lehetett. Később portugál gyarmat volt, majd hippiparadicsommá változott, dobokkal, tűzzsonglőrökkel, hosszú hajú kaliforniai álmodozókkal. Végül landolt az első charter, és kiözönlöttek gyomrából a baseballsapkás turisták. Napjainkban ezek az irányzatok egymásra rétegződve, egymás mellett léteznek. Hol az egyik, hol a másik kandikál ki.
Goán végre meglepett az út. Lemállott rólam minden, ami felesleges volt. Köztük: cipőm, ruháim, hatalmas hátizsákom, barátnőm. Nagyon Praktikus Kacatjaim (lámpa, kiskés, útikönyv, körömcsipesz). Először hippi lettem - kalóz -, és Goa északi részei felől hajóztam délnek, egy hirtelen felindulásból vásárolt halászbárkával, a cikk elején leírt társaság tagjaival. (A hajót egy hét után szinte veszteség nélkül eladtuk.)
Később mezítlábas zarándokként csavarogtam néhány hónapot. Laktam templomokban, családok vendégeltek meg apró hegyi falucskákban; éjszakáztam az út mellett Shiva holdfényben fürdő szentélyeinek árnyékában, más zarándokokkal, szentekkel és garabonciásokkal osztva meg az esti betevő chapatit (keletlen lepénykenyér), chajt (édes tejes-fűszeres tea) és a chilumot. Néhány hétre beköltöztem egy Hanumán-templomba északon, a Himalája lábánál, egy hétre pedig elvonultam a templom fölötti hegyre, ahol egy lakályos barlangban üldögéltem, koplaltam, és vártam a csodát. Már nem várom. Igyekszem - még ha ügyetlenkedve is - de megtalálni bárhol, minden pillanatban.