Békászó sas sikeres költése Somogyban

békászó sas, Aquila pomarina/Clanga pomarina
Békászó sas (Fotó: Péntek István)
Vágólapra másolva!
Két elkülönülő populációja van: az Északi-középhegységben (28-35 pár) és a Dél-Dunántúlon (5-7 pár). Ez utóbbi csekély méretű állományhoz tartozik a nálunk fészkelő pár is. A fajt 2009-ben találtuk meg először fészkelőként a BfNPI működési területén és a 2010-es évek elején az itteni állományt 2-3 párra becsültük. Sajnos az utóbbi években már csak egy aktív revírünk maradt és itt sem volt minden évben sikeres költés. Ezért külön öröm, hogy az idei évben sikeres fészkelést regisztráltunk. - írja Szinai Péter a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság honlapján.
Vágólapra másolva!

A békászó sas közepes testű ragadozó madár, mely kifejezetten zárt idős állományokban fészkel.

Hosszútávú vonuló; egy viszonylag szűk vonulási folyosót követve a telet Afrika déli felén tölti. Általában két tojást rak

és mivel fiókák közötti agresszivitás különösen erős, az elsőnek kikelő fióka szinte minden esetben elpusztítja kisebb testvérét. Ezt a jelenséget a bibliai párhuzammal káinizmusnak nevezzük. Táplálékát a talajon szerzi, hazánkban leggyakrabban és túlnyomórészt pockokat zsákmányol. Magyar elnevezése – kicsit ellentmondásosan – csak nálunk hangzik furcsán, mert tőlünk északabbra (Lengyelország, Baltikum) táplálékának legjelentősebb részét valóban a békafajok teszik ki.

Békászó sas (Fotó: Péntek István) Forrás: https://www.bfnp.hu/hu/hir/bekaszo-sas-aquila-pomarina-clanga-pomarina-sikeres-koltese-somogyban#prettyPhoto[930178]/0/

Fészkelőhelyén nagyon érzékeny a zavarásra, szűk vonulási útvonalán pedig számtalan veszélynek van kitéve (pl. a Libanonban és Szíriában folyó jól ismert, nagymértékű vadászat), ezért hazai állománya csökkenő.

Szerencsére világállománya - ez nagy vonalakban Kelet-Európát fedi le - még stabil, nagyságrendileg 20.000 párra tehető.

Békászó sas - fészke mellett (Fotó: Péntek István) Forrás: https://www.bfnp.hu/hu/hir/bekaszo-sas-aquila-pomarina-clanga-pomarina-sikeres-koltese-somogyban#prettyPhoto[930178]/1/

Köszönjük Péntek Istvánnak (BNPI) és Túri Istvánnak a fészek lokalizálásában nyújtott segítségét!

(Forrás: Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság: https://www.bfnp.hu/)