Nanogyémántokkal teli okoskötéssel gyógyulhatunk

A kék szín a nanogyémántokat tartalmazó selymet jelöli, a bőrsejtek barna színűek
Vágólapra másolva!
A sebfertőzés korai jeleinek észlelésére képes okoskötést fejlesztettek ki ausztrál kutatók, akik szerint a technológia nem csupán az orvosok munkáját segíti, hanem kevesebb fájdalmat okoz a pácienseknek.
Vágólapra másolva!

A másodikgenerációs kötés selyemből készül, amelybe nanogyémántokat ágyaztak be, érzékennyé téve az anyagot a sebfelszín hőmérsékletének emelkedésére, ami az elfertőződés korai jele.

"A hagyományos sebkezelés jelentős kihívást jelent az orvosok számára, ugyanis folyamatosan figyelniük kell, hogy nincs-e kipirosodás, hőmérsékletemelkedés és duzzanat, ami az elfertőződést jelzi" - mondta Brant Gibson, a Royal Melbourne Institute of Technology (RMIT) kutatója, hozzátéve, hogy ezek megjelenésekor, a gyulladás és a fertőzés már jócskán előrehaladott, ami jóval nagyobb kihívássá teszi a kezelést.

- tette hozzá a szakember.

Az orvosok a nanogyémántok hőérzékelő képessége révén jutnak információhoz a seb állapotáról.

A kék szín a nanogyémántokat tartalmazó selymet jelöli, a bőrsejtek barna színűek Forrás: Daniel Oldfield

A kutatók meglepetésére az új anyag rendkívül magas antibakteriális ellenállást mutat a bőrsérülések elfertőződésében kulcsszerepet játszó Gram-pozitív és Gram-negatív baktériumokkal szemben, miközben nem gátolja az oxigén és a tápanyagok áramlását a sebbe.

(MTI/Hszinhua)