Nem e világi jelenséget figyelt meg a szovjetek után kémkedő műhold

Vela műholdak
Vágólapra másolva!
Amikor 2017 októberében az Oumuamua belépett a Naprendszerbe, sokan idegen civilizáció produktumának gondolták a messziről jött aszteroidát: alakja egyetlen korábban észlelt kisbolygóéra sem hasonlított. Azóta persze bebizonyították, hogy szó sincs kis zöld emberkék által épített űrhajóról, egyszerű természetes képződmény száguldozik az űrben. A furcsa forma persze sokak fantáziáját megmozgatta, akárcsak több olyan korábbi felfedezés, amelyekről szintén kiderült, hogy sokkal racionálisabb magyarázat van létezésükre.
Vágólapra másolva!

A „Hűha!” jel

1977. augusztus 15-e óta tartotta lázban az idegenek után kutató lelkes szakértőket és laikusokat az úgynevezett „Hűha!"-jel. Ez egy erős, keskeny sávú rádiójel volt, amelyet a SETI program keretében dolgozó dr. Jerry R. Ehman fogott a Big Ear (Nagy Fül) rádióteleszkóppal.

A szignál olyan jellemzőkkel bírt, amelyek egy lehetséges földön kívüli civilizációtól való származásra utaltak, és teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. Ehman a felfedezéstől annyira meglepődött, hogy a jelsorozat mellé az angol „Wow!” (Hűha!) felkiáltást írta, innen ered a jel közismert neve. A szignál mindössze 72 másodpercig tartott, és sosem ismétlődött meg.

A jel eredete sokáig rejtély maradt, egy csillagász, Antonio Paris azonban 2017-ben előrukkolt egy racionálisnak mondható elmélettel: eszerint a jel kibocsátásáért egy üstököspár (a 266P/Christensen és a 335P/Gibbs) volt a felelős.

A "Hűha!" jel Forrás: Wikimedia Commons

Gyors rádiókitörések

A jel mindössze öt milliszekundumig tartott, mégis több energiát bocsátott ki, mint a Nap egy hónap leforgása alatt. A gyors rádiókitörések felfedezése 2007-ben valódi szenzációnak számított, azóta pedig több tucat hasonló szignált sikerült észlelni.

2017-ben a Harvard Egyetem asztrofizikusai igencsak sci-fi ízű elképzelést vetettek fel: a kozmikus fényfelvillanásokat valójában fejlett idegen civilizációk is létrehozhatják akkor, amikor óriási sebességre gyorsítják fel a csillagközi űrjárműveiket. A legújabb mérések viszont inkább azt mutatják, a kitörések olyan neutroncsillagokból származnak, amelyeket erős mágneses mező vesz körül.

A gyors rádiókitörés pozíciójának legpontosabb meghatározására használt Arecibo rádiótávcső és az Európai VLBI Hálózat fantáziaképe Forrás: Danielle Futselaar