Mi az ősmagyar? Egy új hagyomány nyomában

Bugac, 2010. augusztus 7. Honfoglalás kori ruhába öltözött hagyományőrzők állnak a Kurultaj (törzsi gyűlés) helyszínén Bugacon. MTI Fotó: Mohai Balázs

Honnan a sok Nagy-Magyarország-matrica és rovásírásos helységnévtábla? Mi vonz százezres tömeget Bösztörpusztára? Egy Angliából hazatért magyar kutató és egy néprajztudós kalauzol a magyar néplélek kanyargós ösvényein.

“2007-8 között tűnt fel először, hogy megszaporodtak az autókon a Nagy-Magyarország-matricák, megjelentek a rovásírásos helységnévtáblák, és egyre több embert láttam az utcákon honfoglalás kori viseletutánzatban” - mondja Teszler Vendel, akivel a Fradi új stadionjának kávézójában, zöld-fehér díszletek között ültünk le, azonban beszélgetésünk inkább a piros-fehér színkombináció felé terelődik. Teszler Veszprémben végzett etika, ember- és társadalomismeret szakon, azonban az egyetem után Angliában kezdett dolgozni pedagógusként, és már angliai magyarként jelentkezett az ELTE európai etnológia doktori képzésére.

Eredetileg a bevándorlókat akarta vizsgálni a budapesti belvárosi multikulturális közegben, azonban figyelme hamar egy másik társadalmi csoportra terelődött: a Szent István előtti hagyományok huszonegyedik századi követőire, akiknek 6-8 évvel ezelőtti “coming outja” különösképpen látványos volt egy olyan kutató számára, aki nagyobb időközönként látogatott haza.

Bösztörpuszta nem ereszt

“A 2012-es Magyarok Országos Gyűlésén, Bösztörpusztán kérdeztem a résztvevőket arról, mióta foglalkoznak ezekkel a hagyományokkal, milyen módon vesznek részt felelevenítésükben, és miért érdekli őket ez a téma, ez az életmód.” Talán az első kérdésre kapta a legmeglepőbb választ: a jellemzően a harmincas éveik végén, negyvenes éveik elején járó résztvevők átlagosan jó tizenöt éve kerültek kapcsolatba ezekkel a hagyományokkal, tehát nem arról van szó, hogy a kétezres évek valamiféle múló divathullámához csatlakoztak volna.

Teszler Vendel Fotó: Gilicze Bálint - Origo

Szintén izgalmas válaszok érkeztek a “miért” kérdésére, ahol szinte mindig megjelent valamilyen hivatkozás a (magyar) identitásra. Kiderült az is, hogy aki egy területen megismerkedett a hagyományőrzéssel (akár barantázni vagy íjászkodni kezdett), hamar elkezdett szélesebb körben is érdeklődni, és a magyarságtudat nemsokára meghatározó viszonyítási pont lett az életében.

Befogadó harcosok

“Hihetetlenül pozitív volt a közeg” - folytatja a kutató, amikor arról kérdezem, hogyan viszonyultak hozzá a kívülállók számára olykor riasztóan harcos hagyományőrzők. Hiába az íjászat, a régi korok harcias díszletei, Teszler szerint ezek az emberek nem valami ellenében fogalmazzák meg magukat, hanem inkább egy “végtelen távolságban” található múltból építik fel saját identitásukat, és ahhoz ragaszkodnak, hogy ennek megélésében szabadok lehessenek. Ez a szabadságvágy és nyitottság magyarázza a rengeteg - ritkán valóban szélsőséges - megközelítési mód békés egymás mellett élését.

Magyarosan tökéletes

A kétezres évek elejének “nemzeti újjászületése” idején azonban, úgy fest, a társadalom már végletes töréseket mutat. Bali János néprajzkutató szerint nem beszélhetünk olyan egységes nemzetről, mint jó egy évszázaddal korábban. A változás különösen itt, Kelet-Európában szembetűnő, ahol az államnemzet francia modelljével szemben (melyben egy bevándorló hamar a nemzet tagjává válhat) kultúrnemzetek alakultak ki a tizenkilencedik század folyamán, és maga a nemzet fogalma az iparosodás fejlődésével párhuzamosan a hatalomgyakorlás eszközévé vált.

Katona az augusztus huszadikai tisztavatáson a Kossuth téren. A nemzeti ünnepek az idő egy strukturálási mintáját adják Forrás: Bielik István Origo

Megszülettek a nemzeti ünnepek, melyek a korábbi vallási alkalmakhoz hasonlóan strukturálták a polgárok idejét, és nemzeti narratívák alakultak ki - megtudtuk, milyen a “magyaros étel” (gulyásleves, mi más?), a “magyaros táj” (természetesen magyaros ecsettel), melyik a “magyaros fa” (talán nem meglepő: a Kapitány házaspár 90-es években végzett kutatása szerint az akác), “magyaros állat” és így tovább. A teret is "nemzetiesítették", így kaptak különös jelentőséget a köztéri szobrok és az utcanevek.

A politikai vezetők már a tizenkilencedik században rájöttek, milyen nagyszerűen szolgálhatja érdekeiket egy megfelelően kialakított nemzetfogalom, lehetőleg a saját céljaira átgyúrt történelmi előképekkel. Ilyen volt később, a Horthy-korszakban Mátyás király és kora - nem véletlenül éppen ekkor épült a Corvin Áruház, hozták létre a Corvin-lánc nevű kitüntetést, és a százpengősön is igazságos királyunk arcképe szerepelt. A Horthy-Mátyás király párhuzamot épp csak az nem vette észre, aki nagyon nem akarta.

Nemzeti globalizáció

Mindezt a német szociológus, Norbert Elias vázolta fel a civilizáció folyamatának leírásában: a viselkedési normák, civilizációs kódok kialakítása és elterjesztése lehetővé teszi a perifériák felügyelését minimális energiabefektetéssel - ha mindenki tudja, hogy “aki jó magyar, fegyvert fog a hazájáért”, akkor nem lesz gond a toborzással. A helyi kultúra, a lokalitás egyik legnagyobb ellensége éppen ezért egészen az utóbbi évtizedekig éppen a nemzeti narratíva volt, amelynek kódjai, normái megpróbálták felülírni a helyi szokásokat.

Bali János Fotó: Gilicze Bálint - Origo

Ezért is lehetséges, hogy a huszonegyedik század elejének Bösztörpusztán vagy a Kurultaj nevű gigarendezvényen látványosan megmutatkozó “nemzeti újjászületése” már nem egyszerűen a nemzeti értékek újradefiniálását jelenti. Teszler Vendel szerint az itt megjelenő hagyományőrzők nem kérnek a “nemzeti” normákból, és például azért is kénytelenek maguk építeni hagyományaikat, mert az iskolai történelemkönyvekben minimális teret kap őseink Szent István uralkodását megelőző múltja.

Vidék, hun vagy?

Budapestről szemlélve azért is tűnhet hihetetlennek egy hagyományőrző rendezvényen megjelenő százezres tömeg, mert míg a főváros egyre inkább nemzetközi szintű metropolisszá válik, ahol a legtöbben megtalálhatják a saját elfoglaltságukat, vidéken, különösen a kisebb településeken nagy szükség van valamire, ami közösségi érzést, programot ad.

Hagyományőrző lovasok a 2014 nyarán Bugacon megrendezett Kurultajon Fotó: Bielik István - Origo

E lokális hagyományteremtés érdekes példája Törtel, ez a négyezer fős kistelepülés, melynek közelében a legnagyobb magyarországi hun üstlelet került elő. A faluban 2010-ben felállították Attila szobrát, a közelmúltban Törtelen megrendezett hun-magyar őstörténeti konferenciához pedig főzőverseny is társult (természetesen az üstlelet másolataiban rotyogott az étel), és lovasbemutatót tartottak a Váli Hunok.

Ráadásul a kisebb településeken élők körében még élnek az egykori paraszti kultúra elemei, és a természettel megőrzött közvetlenebb viszony is megkönnyíti az utat a hagyományőrzés felé, melynek a természeti kultúra mindig fontos része volt.

Wass Albert, a rakamazi turul és a facebookos szittyák

A hagyományőrzés Teszler Vendel vizsgálatai szerint egyáltalán nem a magamutogatásról szól, sokkal inkább egy saját életmód kialakításáról, melynek külsőségei éppen azért lehetnek furcsák, mert követői nem próbálnak normáknak megfelelni.

Díszőrség a verőcei Wass Albert-szobornál Forrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Ugyanez a jelenség figyelhető meg Bali János szerint Wass Albert műveinek fogadtatásánál. Ezek az írások egy történelmi mítosz elfogadásával válnak valóban értelmezhetővé - akik univerzális nézőpontból közelítenek hozzájuk, nem látják bennük ugyanazokat az értékeket. Így történhet meg, hogy egy honfoglalás kori fejfedő vagy egy turulos tarsolylemez látványa a pesti utcán egyesekből tiszteletet, másokból nevetést vált ki.

Ezek az ősi mítoszok elegendően erősek ahhoz, hogy utat törjenek a fogyasztói társadalom és az internet világa felé, így követőiket cseppet sem zavarja, ha a Facebookon szerveznek meg egy találkozót, vagy a Vaterán vásárolnak viseletet - Teszler szerint szó sincs arról, hogy ki akarnának vonulni a társadalomból, hogy kecskéket tartsanak egy offline jurta mellett.

Jobbra van az árpádsáv?

Teszler tapasztalatai igazolják azt a nyilvánvalónak tűnő tényt, hogy e hagyományőrző közösségek tagjai nagyrészt jobboldali gondolkodásúak, azonban ez nem jelenti azt, hogy felsorakoznának valamilyen politikai ideológia mögé. Általában nem foglalkoznak a politikával, ez a rendezvényeiken sem mutatkozik meg.

Honfoglalás kori ruhába öltözött hagyományőrzők állnak a Kurultaj helyszínén Bugacon, 2010-ben. Forrás: MTI/Mohai Balázs

A felszínen megjelenő konfliktusokat, a látszólagos "szélsőségeket" legtöbbször ott érzékeljük, ahol a hagyományőrzők identitásképző mítoszai ütköznek a társadalom bevett normáival. Hiába használták az árpádsávos zászlót (illetve annak egy változatát) a nyilasok, és hiába lengetik szélsőjobboldali tüntetéseken, egy hagyományőrző csak saját történelmi mítoszának perspektívájából hajlandó rátekinteni: ősi magyar zászlóként.

Hogyan tovább?

Teszler azért is tartja fontosnak ezt a kutatási irányt, mert a demográfiai mutatók szerint Magyarország népességfogyása tovább fokozódik majd, és a kulturális identitás kérdése az egyre erősebb várható bevándorlás mellett mind lényegesebbé válik. Bali János is úgy látja, hogy a hagyományőrző szubkultúrák egy külső, homogenizáló nyomás hatására (jellemzően a 2004-es EU-csatlakozás után), egyfajta védekezésképpen kezdtek erősödni és a felszínre törni.

Ezek a saját identitásukat kereső csoportok egyre nagyobb számban lesznek jelen a társadalomban, elfogadásuk legalább olyan fontos demokratikus próbakő lesz majd, mint a bevándorlóké.