Az elmúlt tíz év legjelentősebb tudományos eredményei

mars
Vágólapra másolva!
Már biztos, hogy egykor folyékony víz volt a Marson, és egyre közelebb kerülünk a távoli földek azonosításához. Tudjuk, hogy a bennünk élő baktériumok elválaszthatatlan részét képezik az emberi szervezetnek, és a kutatók már képesek arra is, hogy elköteleződött sejteket programozzanak át bármilyen sejttípussá alakulni képes őssejtekké. A Science cikke alapján készült évzáró összeállításunkban áttekintjük az utóbbi tíz év legdinamikusabban fejlődő tudományterületeit.
Vágólapra másolva!

Háttérsugárzás - a legelső másodpercek nyomában

Bár a Világegyetem keletkezésének mikéntje pontosan ma sem ismert, az elmúlt 10 évben sokat tisztult a kép, és csökkent a bizonytalanság az Univerzum kezdeti paramétereivel, korai jellemzőivel kapcsolatban. A Világegyetem receptje, sok egyszerűsítés után, az alábbiak szerint fest: láthatatlan energia 73 százalék, láthatatlan tömeg 23 százalék és látható, azaz "normál, hétköznapi" anyag alig 5 százalék.

A kezdő pillanat után nem sokkal a Világegyetem átmenetileg a fénysebességnél is gyorsabb táguláson ment keresztül. Ez az úgynevezett felfúvódásos időszak, amelynek nyomán hatalmas méretűvé nőttek az ősi, akkor még a kvantumok szintjén fellépett egyenetlenségek. A későbbiekben ezek mentén csoportosult a láthatatlan és a látható anyag, kialakítva a galaxishalmazokból álló szuperhalmazokat.

Forrás: NASA, ESA, A. Feild (STScI)

Ajánlat: