Már 2010-ben magánűrhajó megy az űrállomáshoz

Vágólapra másolva!
A SpaceX nevű amerikai cég a NASA megbízásából fejleszti Dragon nevű űrhajóját, amellyel a tervek szerint 2011-től repülnek majd a Nemzetközi Űrállomáshoz az asztronauták. Az új űrhajót az ugyancsak a SpaceX által épített Falkon-9 hordozórakétával fogják indítani, amelynek korábbi kísérleti változata eddig háromszor robbant fel. Képes lesz átvenni a magánszektor az USA űrhajózását az államtól? Az éles tesztek már idén elkezdődnek.
Vágólapra másolva!

További cégek

Boeing (Chicago) és Bigelow (Las Vegas)

A két vállalat együttműködése keretében egy régi cég (Boeing) és egy fiatal, úttörő vállalat kooperál egymással. Míg a Boeing a Delta és Atlas hordozórakéták fejlesztése terén rendelkezik fontos tapasztalatokkal, addig társa "űrhotelek" fejlesztésébe ruházna be. A felfújható űrállomások első két prototípusa már sikeresen repült, igaz, még csak kísérleti céllal. Fejlettebb változatukból bolygónk felszínében gyönyörködhetnének az űrturisták a jövőben.

ForrA!s: Carleton Bailie
ForrA!s: Carleton Bailie

Egy Delta hordozórakéta startja (Carleton Bailie)

ForrA!s: NASA
ForrA!s: NASA

Terv a jövőből: felfújható űrhotelekbe érkeznek a vendégek

Orbital Sciences Corporation

A cég saját rakétacsaládot fejlesztett ki Taurus néven, és már volt is szerződése a NASA-val. Várhatóan versenybe száll az embereket szállító űreszközök létrehozásáért.

ForrA!s: orbital.com
ForrA!s: orbital.com

A jelenleg tesztelés alatt álló Taurus-II hordozórakéta fantáziarajza (orbital.com)

Lockheed Martin és United Launch Alliance

A Lockheed is nagy múltú vállalat, amely már "majdnem" készített űrhajót a holdutazásokhoz - azonban végül törölték azt a változatot, és az Apollók a ma ismert formájukban épültek meg. A cég több évtizede sikeresen üzemelteti Atlas hordozórakétáit. Partnere szintén az ember nélküli teherszállítás területén végez fejlesztéseket.

A Virgin Galactic cég nem űrutazásokat, csak úgynevezett űrugrásokat kínál: űrhajója nem áll Föld körüli pályára.