Amerikai siklógyík a triász időszakból

Néhány hosszú nyakú gyík 220 millió évvel ezelőtt siklórepülést végzett szárnyszerű membránjai segítségével az észak-amerikai erdők fölött.

A Mecistotrachelos apeoros ("hosszúnyakú szárnyaló") névre hallgató állat két példányát egy Virginia és Észak-Karolina államok határa közelében fekvő kőfejtőben fedezték fel a Virginiai Természettudományi Múzeum paleontológusai. A gyík sokkal hosszabb nyakkal rendelkezik, mint azok a siklógyíkok, amelyeket korábban találtak a triász időszaki (kb. 200-250 millió éves) képződményekben. Az eddig ismert Icarosaurust és Kuehneosaurust New Yersey államban, illetve Angliában írták le. Ezeknek (csakúgy, mint a most talált új fajnak) megnyúlt bordái voltak, melyek a ma is élő délkelet-ázsiai Draco gyíkokhoz hasonlóan feszítették ki a siklómembránokat. Egy harmadik triász időszaki sikló hüllő a Sharovipteryx (korábbi nevén Podopteryx), melynél az előzőektől eltérően a megnyúlt hátsó lábak feszítették ki a repülőmembránt.

A Mecistotrachelos valószínűleg a Protosaurusoknak nevezett, rég kihalt hüllőcsoporthoz tartozott. Ez a változatos rend ragadozó hüllőkből állt, és első képviselői mintegy 280 millió évvel ezelőtt jelentek meg. A kutatók egy része a sikló mechanizmus változatossága alapján a csoport faji diverzitásának (változatosságának) aranykorát feltételezi a triász második felében. Az utóbbi időszakban egyre több információt tudtunk meg a késő-triász szárazföldi gerinces állatairól. Ezek az adatok kiemelkedően magas diverzitást mutatnak a késő-triászban, közvetlenül a triász-jura határon bekövetkező tömeges kihalás előtt.

Az első Mecistotrachelos-maradványt még 1994-ben találták, de a rossz megtartási állapot miatt nem igazán tudták meghatározni. A második példány 8 évvel később került elő, és főleg a nyak és a farok körüli részletek tanulmányozhatók rajta. Sajnos ennek a megtartása sem tette lehetővé, hogy a leletet a kőzetből kipreparálják. Sikerült viszont komputertomográfos vizsgálatot végezni, bár még az is problémásnak bizonyult a maradvány rendkívül lapos alakja miatt. A CT-szkennerek ugyanis sokkal jobb eredményeket mutatnak a hengeres megjelenésű objektumoknál, mint a lapos, hosszúkás tárgyak esetében. A vizsgálat végül is sikeresen kimutatta a gyík csontjait, így a kutatók elkészíthették az állat rekonstrukcióját.

A Mecistotrachelos rekonstrukciója (Journal of Vertebrate Paleontology, Karen Carr)

A paleontológusok szerint a gyík hosszú nyaka valószínűleg rontotta a repülési képességeit. A nyak 5 centiméter hosszú volt, míg az állat teljes hossza elérte a 25-28 centimétert. Valószínű, hogy siklás közben a nyakát egyenesen előre tartotta. Az állatnak a lábai is szokatlan formát mutatnak, mivel markoló pózba tudta őket hajlítani. Ez alapján azt feltételezik, hogy egy fán élő gyíkról lehet szó, amely fel tudott futni a fák törzsén, miközben a rovarokra vadászott, majd siklórepüléssel továbbállt a közeli fák egyikére. A gyík első két vagy három megnyúlt bordája nagyon vastag. Ez azért szokatlan, mert a repülő vagy siklórepülést végző állatok igyekeznek a csontjaikat a lehető legkönnyebbé alakítani. A kutatók szerint ez azért lehetett mégis hasznos, mert kiváló izommegtapadási helyeket biztosított, és így a Mecistotrachelos sokkal jobban tudta kontrollálni a siklórepülését, mint a hasonló életmódot folytató kortársai.