Életbe lép a Kiotói Jegyzőkönyv

Hosszú évek politikai és gazdasági csatározását követően 2005. február 16-án életbe lép a ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezményéhez csatolt Kiotói Jegyzőkönyv, amely az emberi tevékenység által a légkörbe juttatott szén-dioxid-mennyiség világméretű csökkentését írja elő. Több évtizedre volt szükség ahhoz, hogy a gátlástalan természetrombolás szemléletét legalábbis részben felváltsa a környezeti értékekért felelős gondolkodásmód.

Magyarország 2002 júliusában csatlakozott az ENSZ által kezdeményezett nemzetközi klímavédő egyezményhez. Hazánk számára a Kiotói Egyezmény az 1985-1987-es bázisidőszakhoz képest 6 százalékos kibocsátás-csökkentést tesz kötelezővé az üvegházhatást okozó gázokra vonatkozóan, a 2008-2012-es évek átlagában.

A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) adatai szerint Magyarország a bázisidőszakban szén-dioxid-egyenértékben kifejezve átlagosan 111 millió tonnát bocsátott ki évente. 2002-ben 75,6 millió tonna volt az emisszió, ami 30 százalékkal kisebb a viszonyítási szintnél. A KVM prognózisa szerint az elmúlt és az elkövetkező évek gazdasági fejlődése miatt a kibocsátás folyamatos növekedésére lehet számítani, amelynek nyomán 2010-ben Magyarországról 97,2 millió tonna szén-dioxid kerül majd a légkörbe, azaz még mindig 6,92 százalékkal kevesebb a bázisértéknél. Hazánk ezt a mennyiséget más országnak eladhatja vagy tartalékolhatja.

Viták kereszttüzében

Kétségtelenül kevés olyan tudományos kérdés van, amelyről az utóbbi években annyi vita folyt volna, mint a globális felmelegedés, vagy az emberi tevékenység és az erősödő üvegházhatás kapcsolata. Többen kétségbe vonják a globális felmelegedés tényét is, mondván, hogy az utóbbi évtizedekben tapasztalt rendkívüli időjárási események olyan rövid idő alatt következtek be, amelyből nem lehet tendenciózus változásra következtetni. E nézet hívei azt hangsúlyozzák, hogy a klímaváltozás fenyegetésének tudatában hajlamosak vagyunk minden szélsőséges időjárási eseményt rendkívülinek minősíteni, és az éghajlatváltozás számlájára írni.

Mások az emberi tevékenység okozta, rohamosan növekvő szén-dioxid-kibocsátás és a globális felmelegedés kapcsolatát tagadják, mivel véleményük szerint ezt tudományosan még nem sikerült bizonyítani. E tábor egyébként is azt hirdeti, hogy a klímaváltozás bolygónk természetes velejárója, és a Nap energia-kibocsátásának változásai sokkal jobban meghatározzák éghajlatunkat, mint bármi más, beleértve az üvegházgázokat is.

Ez utóbbi álláspontot leginkább a csökkentést ellenző, a világ majd minden országában meghatározó pénzügyi és gazdasági súllyal rendelkező ipari és energetikai lobby, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata képviseli. Így elutasítanak bármilyen szén-dioxid-kibocsátási korlátozást, mivel ez szerintük a szabad versenyt és a gazdasági fejlődést akadályozza. Az ellenzők tevékenysége az egyezmény életbe lépésének közeledtére mind aktívabbá vált. Sorra jelentek meg olyan elemzések, amelyek azt hangsúlyozták, hogy milyen nagy árat kell fizetni a korlátozások megvalósításáért. Egy ilyen elemzés keretében tizenhét, a kiotói előírásokat betartó fejlett ipari ország (EU 15-ök, Kanada és Japán) bruttó hazai termékének (GDP) növekedését hasonlította össze (1997-től kezdődően) 11 olyan országéval (USA, Ausztrália, Dél-Korea), amelyek a megszorításokat elutasítják. Az adatok az első csoportban 1,9%-os, míg a másodikban 3,3%-os GDP-bővülést mutattak.

A viták rányomják bélyegüket a Kiotói Jegyzőkönyvben foglaltak megítélésére is. A környezetvédők és a kutatók egy része azt vallja, hogy a megállapodásban rögzített 5,2%-os csökkentés csak a közvélemény megnyugtatására alkalmas. Szerintük 50-60%-os radikális csökkentés esetén is csak a jelenlegi állapotot lehetne stabilizálni.

Közben a kiotói elveket legharcosabban képviselő Európai Unióban is megalakult Unice néven egy ipari lobby, amelynek számításai szerint a tervezett költségek ötszörösébe fog kerülni a vállalt kötelezettségek betartása. Ez emelkedő költségvetési deficit, csökkenő versenyképesség és növekvő munkanélküliség rémképét vetíti előre. Ráadásul a szén-dioxid-emisszió csökkentésének a legnagyobb jóindulattal sem könnyű megfelelni. A rendelkezésre álló adatok azt mutatják, hogy kezdetben 1990-hez képest az Európai Unió 15 országában 4 százalékos csökkenés, az Egyesült Államokban 13 százalékos növekedés volt tapasztalható az üvegházgázok kibocsátása terén. Az utóbbi években azonban számos, a szerződést betartani kívánó ország szén-dioxid-emissziója - ha csekély mértékben is - növekedett. Így a rendelkezésre álló adatok szerint a legfejlettebb országok kibocsátásában 2010-re a mintegy 5 százalékos csökkenés helyett közel 9 százalékos növekedés valószínűsíthető.

A Kiotói Jegyzőkönyv létrehozói és támogatói tudták, hogy a kitűzött céljaik megvalósítása nem lesz egyszerű. Azáltal, hogy bolygónk egyik legégetőbb környezetvédelmi problémáját a nemzetközi politika szintjére emelték, vállalták, hogy az aktuális politikai játékszabályok és gazdasági érdekeltségek kusza rendszerében próbálják azt érvényesíteni. A szerződésben foglaltak végrehajtása a maga nemében egyedülálló kezdeményezés. Először történik kísérlet arra, hogy a világ országai egy nemzetközi összefogással olyan önkorlátozó intézkedéseket érvényesítsenek, amelyek célja az emberi környezetpusztítás visszafogása. A kiotói folyamat esetleges sikere előrevetíti annak a lehetőségét, hogy közös akarattal további, jóval radikálisabb nemzetközi környezetvédelmi intézkedések is végrehajthatók legyenek. Így tovább él a remény és az esély arra, hogy bolygónk az elkövetkező generációk számára is lakható hely marad.

Ladányi László