A napszél a Nap koronájából (a naplégkör legfelső része) kilépő, elektromosan töltött részecskék áramlata. Majdnem teljesen elektronokból és protonokból áll. Átlagos sebessége 400-500 km/s. A zilált szerkezetű napkoronából az ún. koronalyukakon keresztül lép ki, amelyek nyitott mágneses mezejű képződmények. A Nap a napszél miatt több mint 1 millió tonna anyagot veszít másodpercenként, ami elhanyagolható veszteség a Nap tömegéhez viszonyítva. Nagy napkitörések esetén a napszél intenzitása és sebessége is megnövekedhet.
A napkorong egyenlítői területeit egy különös, gyűrűszerű alakzat övezi, amely a kifelé tartó anyag vékony áramlásaiból áll. Eredési helyükön sűrű plazmakoncentrációk figyelhetők meg a fotoszférában, amelyek mágneses hurkokkal rögzülnek a felszínhez. Kifelé haladva ezek az áramlások hosszú csóvákká szűkülnek és több tízmillió km messzeségig nyúlnak ki az űrbe.
Az általában folyamatos anyagkiáramlásokban időnként sűrű anyagkoncentrációk tűnnek fel, néha pedig robbanásszerű jelenségek figyelhetők meg. Ilyenkor egy hatalmas plazmacsomó mágneses gyökerei elszakadnak, s a csomó anyaga - a Nap átmérőjének többszörösére felfúvódva - kikerül az űrbe. A jelenséget koronakitörésnek nevezték el (Coronal Mass Ejection, CME).
A koronográfok csak a Nap látható oldalát tudják tanulmányozni, a Földtől elforduló oldal anyagmozgásait gyakorlatilag nem látjuk. Az eddigi megfigyelések alapján azonban valószínűnek tűnik, hogy a koronakitörések minden irányban lejátszódnak. Tény, hogy egy-egy kitörés alkalmával a Nap váratlanul széles területei torzulnak el, s úgy tűnik, hogy ez a jelenség az egész napciklus alatt előfordulhat. A műszerek detektálták, hogy néhány nappal egy kitörés előtt az egyenlítői áramlások kifényesednek, azt sugallva, hogy sok anyag gyűlik fel bennük. A többletanyag nyomása által keltett feszültség szabadulhat fel egy-egy kitörésben. Valószínűleg az egész folyamat szorosan kapcsolódik a Nap mágneses terének globális ujjászerveződéséhez.