A Cassini első eredményei a Szaturnusznál

Alig egy hónap és a Cassini-Huygens-űrszondapáros pályára áll a Szaturnusz körül. Ám addig sem kell várnunk a látványos felvételekre: június 11-én a Phoebe hold mellett halad el a szonda, és jelenleg is ontja a Szaturnuszról készült képeket.

Útja során a Cassini képeket készített a Vénuszról, a Holdról és a Jupiterről is. Ezek a felvételek azonban elsősorban a műszerek kalibrálására szolgáltak, hogy a Szaturnusznál már minden tökéletesen működjön. Február óta az [origo] oldalain is láthatták a Cassini első olyan képeit a Szaturnuszról, amelyeknek már tudományos jelentőségük is van. Húsz éven át (a Voyager-2 óta) a Hubble-űrtávcső készítette a legjobb képeket a Szaturnuszról. Amikor a Cassini először pillantott a Szaturnuszra, még nem érte el a Hubble felbontóképességét (vagyis kevésbé részletgazdag volt a felvétel), de ezzel tovább finomíthatták a képalkotó rendszerek beállításait. A bolygó látszó átmérője azonban a szonda közeledtével egyre nőtt, és május 16-án érkezett az első olyan felvétel, amelynek részletgazdagsága túlszárnyalta a Hubble fotóiét. A Cassini ekkor 20 millió kilométerre volt céljától.

Az új képek segítségével máris sikerült néhány, a Szaturnusz atmoszférájával kapcsolatos kérdést megválaszolni. Azt eddig is tudták, hogy a légkör övekre és sávokra tagolódik, és hogy ezek - a Jupiter légköréhez hasonlóan - az egyenlítővel párhuzamosan mozognak. Ismert volt az egyes sávok egymáshoz viszonyított sebessége is. Nagy kérdés volt viszont, hogy a Szaturnusz sűrűbb sávozottsága hogyan befolyásolja az örvényeket és áramlásokat, illetve általában a légkörzést.

Az első felvételek az mutatják, hogy globálisan nézve nincs lényegi különbség a két gázóriás légkörének viselkedése közt, az eltérések csupán a lokális jelenségekben mutatkoznak. Az eltérő mozgású sávok és övek között fellépő nyíróerők hatására létrejövő örvénylések (ezek olyanok, mint a földi anticiklonok) mérete nem közelíti meg a Jupiteren általános 20-30 ezer kilométeres átmérőket. Ezek a kis örvénylések azonban legalább olyan érdekesek, mint a Jupiter nagy örvényei: a képeken felbukkanó sötét foltok (lásd a képen) különleges tulajdonságaira még nem is született magyarázat. A Szaturnuszon a sávokat összekötő, időlegesen kialakuló gázhidak sem olyan markáns jelenségek, mint jupiteri társaik.