Méltatlanul támadták és próbálták megalázni Benke Laci bácsit, a legendás mesterszakácsot

Benke Laci bácsi kórházba került
Vágólapra másolva!
Benke László vagy ahogy mindenki hívta, Laci bácsi, a főzés nagymestere volt. A többszörös világbajnok, négyszeres szakácsolimpiai bajnok nem csak itthon, de külföldön is nagyon sikeres volt. Már gyerekkorától kezdve a vendéglátásban töltötte az idejét, rengeteg tévéműsorban is szerepelt. Élete vége felé sokan bántották azért, mert régi vágású szakács volt, és nem a legújabb trendek szerint készítette az ételeket. Ez annyira megviselte, hogy az egészségi állapota is megromlott. Bízott a gyógyulásban, ami nem következett be. Schobert Norbert haláláig dolgozott a mesterszakáccsal, a fitneszedző most a közös élményeikről mesélt az Origónak. 
Vágólapra másolva!

Laci bácsi akkoriban arról beszélt egy interjúban, volt idő, amikor azért szólták meg, mert májjal töltött sós túrógombócot kínált előételként. Később ez a fogás a Budai Várban található Hilton étterem étlapján is szerepelt.

Egyébként ezek is azt mutatják, hogy tényleg nem tudok főzni. Viszont tanulok, bárkitől, az utolsó percig" – mondta akkor a mesterszakács, aki azt is elárulta, szeretett volna visszavonulni, de mindig kérték a műsorkészítők, hogy ne tegye. Az adások rendkívül népszerűek voltak, több mint ötezer tévéadás készült el Laci bácsival.

Laci bácsi rendkívül népszerű volt a televíziónézők körében is, kérték, hogy ne vonuljon vissza Forrás: Laci Bácsi Konyhája/Facebook

2017-ben nagyon megromlott az egészségi állapota, megviselték a történtek.

Előbb vesegyulladással kezelték, majd prosztata - és vérnyomás problémák jelentkeztek nála. Halála előtt néhány hónappal ezt nyilatkozta:

A jövő héten is kórházba kell mennem néhány napra. Kivizsgálnak, hogy kiderüljön, mi a bajom. Nehezen viselem a rosszullétet... Otthon már néha főzök, igaz, még csak magamnak és a családnak. Szívesen munkába állnék, hiszen fiatal vagyok még, de erre egyelőre várnom kell. Egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy újra kamerák elé álljak."

Schobert Norbert rögtön kiállt mellette

Schobert Norbert volt az, aki kiállt mellette, a kórházban tett látogatása után tett közzé egy bejegyzést a közösségi oldalán.

(Az első képem Róla, ahol nem mosolyog).

Köpködték, hogy ketchupot ad az olasz tésztához, de kivágták, hogy friss paradicsommal csinálta és a végén az egyszerű, szegényebb embereknek javasolta a szidott hozzávalót. Köpködték a C-vitaminos desszert miatt, de kivágták, amikor előtte elmondja, hogy a vitamint be venni nem akaró gyerekeknek így kell belecsempészni a sütibe... Az írott szónak súlya van... Csak azért is Laci Bácsi" – írta közösségi oldalán akkor szomorúan Schobert Norbert.

Schobert Norbert meglátogatta Laci bácsit a kórházban Forrás: Schobert Norbert

Felesége végig mellette volt

Benke László húsz évesen vette feleségül élete szerelmét, Dani Katalinnal élte le tulajdonképpen az egész életét. Gyerekkorukat együtt töltötték Lajosmizsén, általános iskolába is együtt jártak. "A férjemmel egy faluban születtünk, és szüleink nagyon jó barátságban voltak. Együtt gyerekeskedtünk, együtt jártunk általános iskolába. Később Laci elkerült Pestre, én Kecskemétre. A szálak egyre szorosabbra fűződtek közöttünk, míg 1967-ben komolyabbra fordult a kapcsolatunk. 1970-ben kötöttünk házasságot, és azóta nagy boldogságban élünk együtt" – nyilatkozta Dani Katalin 2017-ben.

Benke László és Dani Katalin egy életen át kitartottak egymás mellett Forrás: egyedulnemmegy.hu

Csodálatos kisugárzása van, ennyire egyszerű. Nagyon figyelmes. Nagyon boldogan éltük és éljük meg a mindennapokat. Voltak nehezebb időszakok is, amin szintén túltettük magunkat úgy, hogy nagyon sokat beszélgettünk. Le kell ülni rögtön megbeszélni, nem lehet haraggal feküdni és kelni, csak szeretettel, mert az egymásra figyelés rendkívül sok erőt ad mindkét embernek" – mondta Katalin asszony.

Az ország kedvenc mesterszakácsa 70 éves korában halt meg, sokan gyászolták. A temetésen az özvegye teljesen összeomlott, fiára, Gyulára és unokájára támaszkodva kísérte a halottaskocsit. Bár próbálta visszatartani a könnyeit, többször is hangos zokogásban tört ki, amikor leengedték a koporsót.