Krausz Gábor és Mikes Anna naponta kétszer három órát edzenek, ez jól látszik a sztárséf mozgásán.
Nagyon izgatott voltam, amikor elkezdtük.
Nem tudtam, mire számítsak. Bőven túlhaladunk a heti 10-12 órányi próbán, van hova fejlődni. A legnagyobb sikerélmény, amikor sikerül egy-egy új lépés, illetve mikor rá pár napra felvesszük a teljes koreográfiát, és az úgy néz ki, ahogy szerintem kellene. Amikor Anna megdicsér, az jól esik" – mondta Krausz Gábor a Blikknek.
Amire azt gondoltam, hogy elsőre képtelenség, azt gyakorlással el lehet sajátítani.
A legnehezebb ebben az egészben a holtpontokon, mélypontokon való túllendülés. Amikor hatodjára nem sikerül valami, akkor is újra neki kell esni. Azt mindenképpen megtanultam, hogy kitartással minden sikerülhet" – tette hozzá a válófélben lévő sztárséf.